A sokat emlegetett Szürke ötven árnyalata óta rengetegen próbálkoznak versenybe szállni E. L. James-szel, hol többé, hol kevésbé sikeresen. Anna Todd is úgy döntött, hogy beszáll a ringbe a Miután című sorozatával. Ebben bár a főszereplő férfi és nő alapfelállása megegyezik az említett nagysikerű regényével, az írónő a kapcsolatban nem a (mindent elsöprő) kémiára, hanem sokkal inkább az érzelmi vonatkozásra helyezte a hangsúlyt. Így a Miután összecsaptunk love story a javából: Két fiatal szerelmesről szól, akik különbözőbbek már nem is lehetnének egymástól, mégis egymásnak ítélte őket a sors. Vajon győzedelmeskednek a szerelemért vívott háborúban?
A fonalat ott vehetjük fel, ahol letettük az első részben: A Tessa és Hardin kapcsolatának viharos kezdetének, majd annak mérséklésén való „munkálkodásuknak” lehettünk tanúi. Ezúttal pedig mindketten természetszerű változásokon mennek keresztül, hiszen elkerülhetetlen, hogy két ellentétes személyiségű ember érintetlenül hagyja egymást. Hardin most kezdi megtanulni, milyen is másvalakivel törődni. Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy valaki pozitív irányú változásra törekvése elégséges-e, illetve képes-e elfeledtetni a másvalakinek okozott rossz pillanatokat, élményeket? Nincs egyértelmű és egyszerű válasz vagy megoldás (csakúgy, mint a való élet túlnyomó részében); de az bizonyos, hogy az elrebegett romantikus szavakkal-mondatokkal kár próbálkozni.
Mindketten megvívják a maguk küzdelmeit: Míg Hardin múltjával kénytelen szembenézni, addig Tessát többszörös dilemma sújtja, mert képtelen döntésre jutni szerelmével kapcsolatban. Nem teljesen biztos benne, hogy ismeri a férfit, ugyanakkor a jobbik énét képtelen elengedni. Valamint ott vannak az érte hozott áldozatok is: a tanulmányai, az édesanyja, egy kapcsolat, amelyben tényleg és igazán szeretve volt, valamint egy ígéretesnek bizonyuló karrier. Sok mindent feltett, amiket akár teljesen el is veszíthet, miközben tovább és előre kéne lépnie az életével.
A Miután összecsaptunk a pár szemszögén keresztül szemlélhetjük az eseményeket. A váltott nézőpont zavarhat egyeseket, de ezúttal kifejezetten a regény előnyére válik, mert a cselekmény szempontjából szükséges. Hardin nézőpontja kritikus fontosságú, mert beleláthatunk abba, hogy éppen mi zajlik a fejében, és a pusztító fájdalmából is kaphatunk egy kis ízelítőt. Ez hatással van az eddigiek alapján a róla kialakított képre: Megvillan a jobbik éne, magyarán tud jó ember is lenni, és sokkal elnézőbbek vagyunk vele szemben. Todd azért csavart egyet ezen, merthogy minél többet tudunk meg a férfiről, annál rejtélyesebbé válik.
A regényt olvasva könnyen deja vu érzés támadhat, ami nem alaptalan, mert nagy hasonlóságot mutat „nagytestvérével”, a Miutánnal. Tessa és Hardin folytatják a huzavonát, a se veled, se nélküled játékot – ugyanazt, mint az első részben. Tessa még mindig ugyanazokon rágódik (miért randizik pont ezzel a sráccal), mond valamit, aztán pedig mást csinál, valamint úgy tűnik, nemigen megy neki összeszedni magát. Ami Hardint illeti, a (teljesen értelmetlen, céltalan) hazugságaira meg sem rebben a bűntudata.
Ezeket némiképp ellensúlyozza az, hogy a Miután összecsaptunkban az írónő több figyelmet fordított a karakterfejlődésre: Tessa kezd gerincesedni, míg Hardin komikus éne mintha kezdene kibontakozni (talán a későbbiekben szárnyalni is fog). De nemcsak a jellemformál(ód)ás emelhető ki, hanem a történet robbanékonysága, izgalmassága, amelyek miatt a negatívumok ellenére is képes lekötni az olvasót. Ebben szerepe van természetesen a drámának is, ugyanis az egész történeten az érzelmi hullámvasút, amit az erotika csak még nagyobb sebességre kapcsol.
A Miután második részét olvasva olyan, mintha két autó összeütközésének lennénk szemtanúi, mert nem kellene néznünk, de mégsem tudjuk elfordítani a fejünket. Az olvasó és a regény kapcsolata hasonlít Tessáéra és Hardinéra: Bár gyakran forgatjuk a szemünket és a regény hibái miatt, mégis képtelenek vagyunk félretenni, és nem szorítani nekik, hogy végül felülkerekedjenek a problémákon – együtt.
