2026. 07. 21. kedd

Dániel, Daniella

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Steven Wilson először Magyarországon
34042-svilson

Steven Wilson először Magyarországon

Steven Wilson, a négyszeres Grammy-jelölt hangszer virtuóz zenész-producer, aki ráadásul az egyik legkeményebben dolgozó művész a zeneiparban, bejelentette, hogy 2016-ban is folytatja márciusban megjelent és rendkívül népszerű Hand. Cannot. Erase. albuma koncertturnéját Európában. Ennek keretei között, pályafutása során először, hazánkban is fellép – 2016 tavaszán Budapesten is látható-hallható lesz.

A turné a 2013-as The Raven That Refused To Sing című, óriási sikerű harmadik szólóalbum koncertkörútjának nyomában jár, amely teltházas előadásokkal futott az egész világon, többek között a londoni Royal Albert Hall-ban is. Ahogy Steven Wilson nyilatkozta: „A jelenlegi show reményeim szerint még magasabbra teszi a lécet mind zeneileg, mind látványban az előző bulikhoz képest. A műsor összeállítása természetesen az új albumra épül, de néhány régebbi nótát is eljátszunk, csakúgy, mint pár meglepetést dalszerzői múltamból.”

A rockzene egyik legtermékenyebb művészeként, Steven Wilson már 10 éves kora óta folyamatosan ír dalokat, hangszereli és rögzíti őket. Az angliai Hemel Hempstead-ben felnőve, 8 éves korában kötelezte el magát a zene mellett, amikor egyszerre figyelte apját a Pink Floyd Dark Side of the Moon és anyját Donna Summer Love to Love You Baby albumának hallgatása közben – ez a két anyag zenei fejlődésének sarkalatos pontjaivá váltak. Édesapja elektromérnökként épített neki egy többsávos magnót, ennek köszönhetően Steven már iskolásként rögzíthette első demóit a 80-as évek közepén, az évtized végére pedig megalkotta azt a két projektjét amelyekkel a profi zenei világba is felvételt nyert.

Steven Wilson nevét leginkább a progresszív rockkal kapcsolják össze. Nem csupán sikeres szólóművész, de ismert a Porcupine Tree banda alapító-gitáros-énekes-dalszerzőjeként is, csakúgy mint számtalan más csapat tagjaként. Olyan zenekarokkal dolgozott már mint az Opeth, King Crimson, Pendulum, Jethro Tull, XTC, Yes, Marillion, Orphaned Land vagy az Anathema. Jelenleg Steven egyre ismertebbé válik az 5.1 surround keveréseiről is, amit először saját munkáinál használt, azonban 2009 óta tucatnyi klasszikusnak számító albumot kevert már újra ezzel a technikával, többek a King Crimson életművet a banda vezetőjével, Robert Fripp-pel közösen vagy a Jethro Tull lemezeit, jó néhány újabb, jelenleg még nem publikus projekt mellett.
Maradni vagy nem maradni?

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapest, ahogy a festők látták
Megjelent a főváros 150 évét bemutató monumentális művészeti album A könyv megjelenését kiállítás is kíséri a Kieselbach Galériában, amely 550 műal…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés