2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A legapróbb ügyeket sem képesek a miskolci hatóságok kezelni
33994

A legapróbb ügyeket sem képesek a miskolci hatóságok kezelni

A Jobbik már számtalan esetben felhívta a figyelmet arra, hogy a miskolci hatóságok sok esetben nem akarják, vagy nem tudják megfelelően végezni a dolgukat, mondta Pakusza Zoltán egy, a választókörzetében található probléma kapcsán a Bollóalja utcában tartott sajtótájékoztatón.

A Jobbik önkormányzati képviselője felhívta a figyelmet: először tavaly novemberben, majd idén júniusban is jelezte Miskolc jegyzője felé, hogy az egyik Bollóalja utcai ingatlan gondozatlan, gazos, ráadásul balesetveszélyt is okoz, hiszen a kerítésen kilógó növények miatt a gyalogosok – gyerekek, nyugdíjasok – kénytelenek az úttesten közlekedni.

Lassan egy év telt el – tette hozzá -, és semmi nem változott. Ha egy ilyen egyszerű ügyet sem képes a hatóság kezelni, nem csodálkozhatunk azon, hogy a város több pontján – akár a számozott utcákban, akár Lyukóvölgyben – sem képes érvényt szerezni a jogszabályoknak, hangsúlyozta Pakusza.

A képviselő választ vár Miskolc jegyzőjét: képes-e megoldani, ha igen, mikor, ezt az egyszerű problémát, ha nem, mi az oka a hatóságok tehetetlenségnek?

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés