2025. 01. 8. szerda

Gyöngyvér
1 EUR 416 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » Városnap Sajóbábonyban

Városnap Sajóbábonyban

„Szakítva az eddigi hagyományokkal, azért döntött a testületünk úgy, hogy nem az Államalapítás napjával kötjük össze a város ünnepét, hanem a mai napon tartjuk, hogy mi sajóbábonyiak érezhessük, hogy ez a nap csak rólunk szól, – mondta Dr.Szilva István polgármester  megnyitóbeszédében.

–  Arra is jó ez az ünnep, hogy mérleget vonjunk. Az elmúlt rövid időszakban jelentős fejlesztéseket kezdtünk el, s a következő héten ennek eredményeként, átadjuk a megújult Sportcentrumot is. Szeretnék köszönetet mondani azoknak a vállalkozásoknak, akik segítséget, támogatást nyújtottak és nyújtanak a beruházásokban, és a rendezvények szervezésében is.”

Az ünnepélyes megnyitó alkalmával Sajóbábonyért kitüntető címet adományoztak Séra Ferencnek, aki a tekeszakosztály megalapítója volt, és Erdődy Imréné kántornak, aki az énekkar alapítója. mindketten nagyon sokat tettek a közösség építéséért.

Persze a városünnep nem csupán komoly dolgokról, hanem szórakozásról, sportról is szólt. Kicsiknek és nagyoknak egész napos kulturális programokat rendeztek, és családi sportversenyeket is tartottak. Volt étel, ital bőséggel, s a koncerteken is jól szórakoztak a városlakók.

 

 

Két kiállításra is felhívta a polgármester a figyelmet, amely a programsorozat része, és amelyeket a Művelődési házban nézhetnek meg az érdeklődők.

OBE-OL

További fotók a galériában.

 

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés