2025. 03. 8. szombat

Zoltán
1 EUR 399 HUF
1 GBP 475 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Rács mögött a rablók – videóval

Rács mögött a rablók – videóval

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Előbb egy dohányboltot, másnap egy élelmiszerüzletet akartak kirabolni, azonban mindkét helyről üres kézzel távoztak. A háromtagú csoport tagjait a miskolci rendőrök egyenként elfogták, majd őrizetbe vették.

 

Két rendbeli csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság B. Richárd 20 éves, P. Dávid 19 éves, valamint B.R. 16 éves miskolci lakosokkal szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak előbb 2015. április 10-én délelőtt Miskolc, Avas városrészében egy nemzeti dohányboltot, majd másnap délután ugyanott egy élelmiszerüzletet akartak kirabolni sikertelenül. A módszerük mindkét esetben ugyanaz volt, a bűncselekmény elkövetését közösen kitervelték, majd egyikük az adott kereskedésbe egy késsel bement és a bevétel átadására szólította fel az ott tartózkodó alkalmazottakat. A rablás végrehajtásában közvetlenül részt nem vevő két másik társ mindaddig a helyszín közelében figyelési feladatot látott el.

Az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéseknek azonban mindkét kereskedelmi egységben ellenálltak, így a támadók üres kézzel menekültek el az érintett helyszínekről.

Az ügyben bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói mindhárom feltételezett elkövetőt azonosították, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alegység munkatársainak bevonásával 2015. július 13-án, majd 14-én egyenként elfogták.

A beismerő vallomást tett terhelteket a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra, amit ügyészi indítványra a Miskolci Járásbíróság 2015. július 14-én egyikük esetében már elrendelt. A két másik tettestárs további fogvatatása ügyében ezt követően határoz majd a taláros testület.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés