2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Erőszakos bűnesetek jelzik a rend hiányát Ongán
32730

Erőszakos bűnesetek jelzik a rend hiányát Ongán

Míg a rendőrség beszámolója szerint csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Ongán, addig az elmúlt hónapokban több súlyos, erőszakos bűncselekmény is történt a városban.

A Jobbik Ongai Szervezete megdöbbenéssel értesült arról az egymást követő két támadásról, amelyet városunkban nemrég követtek el nők ellen, múlt hét csütörtökön pedig egy idős férfi a saját háza mellett vált fényes nappal erőszakos bűncselekmény áldozatává: egy kisebb csoport gyümölcsöt próbált lopni a kertjéből, az őket tetten érő bácsit pedig megütötték, illetve kővel fejbe dobták, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva.

Talán mindez megelőzhető lett volna, ha Madzin Tibor, Onga polgármestere által már a 2010-es választási kampány során hangoztatott Ongai Rendőrőrs megvalósul, és ma már állandó rendőri jelenlét lenne a településen. Rendőrőrs nincs, helyette 2010 és 2011 között közel a duplájára nőtt a regisztrált bűncselekmények száma, a 2014-es adatok pedig meg sem közelítik a 2010-es állapotot. Mindezek tükrében elgondolkodtató, hogy a település közbiztonsági helyzetéről szóló rendőrségi beszámolóra a Jobbik kivételével mind polgármester úr, mind a képviselő-testület többsége igent mondott.

A Jobbik az eddiginél sokkal határozottabb fellépést vár el a rendőrségtől, hiszen az elmúlt időszak támadásai is azt bizonyíthatják, hogy az elkövetők számára nem jelentenek reális visszatartó erőt a belügyi szervek eddigi intézkedései Ongán.

Hegedűs Edgár, a Jobbik ongai önkormányzati képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés