2015. június 11-én 11 órakor kezdődik a Miskolci Egyetem díszaulájában az akadémia certifikáció-átadó rendezvénye, ahol 138 szépkorú veheti át oklevelét az egyetem rektorától.
A MINŐIES Alapítvány és a Miskolci Egyetem közös szervezésében meghirdetett képzésben az 50 év feletti, legalább érettségivel rendelkező szépkorúak a két szemeszter alatt a Miskolci Egyetem szinte minden tudományterületéből kaptak egy kis ízelítőt.
Az ünnepélyes oklevélátadón Óvári Zsuzsanna, Miskolc Megyei Jogú Város Humán Főosztályának vezetője, és Dr. Dobos László, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány elnöke is köszönti a certifikációt átvevőket.
A rendezvényre tisztelettel hívjuk Önt vagy szerkesztősége munkatársát.
2024. december. 18. 14:41
Mindegy, hogy a saját vagy a párunk gyűrűméretére vagyunk kíváncsiak, a pontos meghatározás nem egyszerű feladat. Szerencsére van néhány trükk, amivel…