Ilyesmi a valóságban természetesen nem, csupán fikció szintjén történhet meg – és ezúttal a szó „skandináv módra” értelmezendő. Ha leplezetlenül, kendőzetlenül nyers emberi természet után óhajtozik (vagy mert éppen olyan passzban van, vagy amúgy általában), és persze nem ijedős, akkor az északiak ajtaján bátran kopogtathat bármikor egy-egy jó krimiért, thrillerért.
Ennyi elég ahhoz, hogy tudjuk: még ha patakokban nem is folyik a vér, gyilkosságban biztosan lesz része az olvasónak, ha skandináv könyv akad a keze ügyébe. Arne Dahl nem adta alább egy sorozatgyilkosnál, akinek alakját nem csak egy rejtélyes talány homályába burkolta, de köré aktuális problémát is szőtt.
A történet helyszíne – először – Amerika. Egy sorozatgyilkosnál a másfél évtizednyi rabság teljesen hatástalan volt, s nem érte el magatartásjavító hatását: a szabadlábon, ismét elemébe kerülve eltesz láb alól (és egy mellékhelyiségben hagy) egy svéd irodalomkritikust a Newarki Nemzetközi Repülőtéren – aztán azon melegében fogja magát, s felpattan a Svédországba tartó gépre az áldozat jegyével, amelyen még meg sem száradt a vér. Persze figyelmeztetik és mozgósítják a svéd hatóságokat, de az elkövetőnek sikerül meglógnia, s eltűnik az éjszakban, mint szürke szamár a ködben.
A nyomozást Paul Hjelm és Kertsin Holm veszik át, még egyelőre homályos részletekkel. Azt hamarosan kiderítik, hogy a gyilkos által alkalmazott kínzási eszköz egyedi: a hangszálfogó –ez amely egy magasan specializált formája az információkinyerésnek, amelyet a vietnámi háború alatt fejlesztettek ki, és a szerencsétlen áldozat kínjában maximum csak suttogni tud. Ez az információ akár meg is könnyíthetné a nyomozást, hisz a potenciális „jelöltek” köre leszűkíthető. Sőt a hatóságoknak akár deja vu érzése is támadhat, mert a hangszálfogó egy, a kentuckyi gyilkos néven elhíresült veterán ismertetőjegye – volt: ugyanis tizenhat éve halott.
Ezen a ponton válik a „játék” roppant érdekessé és izgalmassá, s elszabadulhat a „fantázia”, mert innentől bárki-bármi számításba jöhet. Meglehet, az FBI a ludas, de akár a CIA is sáros lehet. De az igazságnak ki kell derülnie, mert az áldozatok száma szaporodik, s a terror egyre csak növekszik. Így a stockholmi különleges csapat elindulnak az ügyön – mert az i-re annak a bizonyos pontnak fel kell kerülnie, kerüljön bármibe is. Ám nyomra sajnos nem jutnak, így Hjelm és Holm New Yorkba repülnek, annak reményében, hogy sikerül azonosítaniuk a sorozatgyilkos kilétét és Svédország iránti érdeklődésének, figyelmének okát.
A fentiekből is látszik, hogy egy összetett művel van dolgunk: a cselekmény komplex, a feszültség mindvégig tapintható, és bizony nem egyszer a hidegrázás járja át az embert olvasás közben. Mindemellett a mélységet nem nélkülözte a szerző: a karakterformálás és -fejlődés kivitelezése húsvér emberekké teszi a szereplőket, a bűnözés nemzetköziesedésének témája pedig aktuálissá teszi a regényt. Ráadásként még a humorra is figyelt, hogy teljes legyen az élmény.
A Rossz vérrel Arne Dahl remek folytatást írt a Misterioso után. Minőségi könyv lévén a krimi krémje közé sorolható (de maga a szerző is): sötét és komor, mert a skandinávok általában így kedvelik – mi olvasók pedig szintén mindaddig, amíg ilyen jó művek születnek.
