„És monda Mózes a népnek: Megemlékezzél e napról… És add tudtára a te fiadnak azon a napon…” (2Móz 13, 3-8). A mózesi Törvény arra a napra parancsol ugyan emlékezni, amelyen „hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Égyiptomból, a szolgálatnak házából” (2Móz 13,14), ám ugyanilyen fontos megemlékezni arról, hogyan fosztotta meg az emberi gonoszság, a náci téboly jogaitól, vagyonától és méltóságától, vetette rabságba, végül adta a halálnak több mint félmillió zsidó és zsidónak minősített polgártársunkat.
1944. április 16. Ezen a napon, Északkelet-Magyarországon és a Kárpátalján kezdődött meg a magyar zsidóság gettókba kényszerítése, ahonnan később a haláltáborokba hurcolták őket. Megemlékezünk e napról. Megemlékezünk róla, holott nem ezen a napon, hanem csaknem negyedszázaddal korábban kezdődött, Horthy különítményes hordáinak vérfürdőjével. Folytatódott a numerus clausussal, a három zsidótörvénnyel, a Kamenyec-Podolszkban lemészárolt tizenötezer, állítólag „rendezetlen állampolgárságú” magyar zsidóval, a keret által a szovjet fronton legyilkolt vagy az „aknaszedés” sajátos megoldásaként az aknamezőre hajtott, átjárót saját életük árán nyitó munkaszolgálatosokkal, az újvidéki tömeggyilkossággal. És csak mindezek után következett Magyarország megszállása, amit követően Horthy közigazgatása német megrendelésre csaknem félmillió magyar zsidót deportált és hurcolt megsemmisítő táborba alig három hónap alatt. Ezen a napon erről is megemlékezünk.
És nem csak megemlékezünk, figyelmeztetünk is. Figyelmeztetünk, hogy nem tűrhető el az emberi méltóság legcsekélyebb sérelme, és semmiféle megkülönböztetés sem, akár nem, akár bőrszín, akár származás, akár nemzeti, akár vallási hovatartozás, akár szexuális orientáció szerint történjék, mert az szükségszerűen vezet a megaláztatáshoz, a kirekesztéshez, és ha nem sikerül idejében útját állni, a tömegmészárláshoz.
Útját fogjuk állni.
