2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Ki a Fidesz IT elnöke?
royal_magazin_PNG

Ki a Fidesz IT elnöke?

Miközben a Fidesz azt szajkózza, hogy már évekkel ezelőtt kizárta a soraiból a pénzhamisítási botrányba keveredett Veress Áront, számos dokumentum, újságcikk, felvétel és Facebook-bejegyzés bizonyítja ennek ellenkezőjét. A kormánypárt a Veress-üggyel így egy véget nem érő hazugságspirálba navigálta magát, melynek nem tudni, mi lesz a végkifejlete. Még az elmúlt hónapokban is készült olyan felvétel, amelyen a Fidesz IT vezetőjeként szerepelt együtt kormánypárti politikusokkal az ifjú Veress, többek között Gulyás Gergellyel, az Országgyűlés alelnökével.

Ám az is kiderült az elmúlt napokban, az Európai Néppárt Ifjúsági Tagozata szerint is Veress a Fidesz IT tagozatának elnöke. Ugyanis a Fidesz IT európai ernyőszervezete, az Európai Demokrata Diákszövetség (EDS) honlapján Veress mint a kormánypárt ifjúsági tagozatának elnöke szerepelt. Sőt, a szervezet 2014. februári budapesti rendezvényén Veress Áron volt a magyarországi kapcsolattartó személy. Az Alfahír érdeklődésére, mely azt tudakolta, mit tudnak magyarországi tagszervezetük elnökének esetleges menesztéséről, illetve Veress milyen szerepet játszott a rendezvény szervezésében, válasz nem érkezett, de az EDS honlapjáról azonnal eltüntették Veress Áron nevét.

A Jobbik a közvéleményt érintő fontos kérdéseket kíván feltenni a Fidesz IT elnökének, ezért kérjük a Fidesz segítségét: árulják el, ki a minden jel szerint tevékenykedő ifjúsági szervezetük elnöke! Szeretnénk megkérdezni tőle az alábbiakat:

Miért ment el pénzt váltani abba a kései órában a Keleti pályaudvarhoz?

Miért nem egy hivatalos pénzváltónál próbálkozott, miért egy mit sem sejtő embernél érdeklődött?

Miért próbált elmenekülni, amikor kiderült, hogy a nála lévő százeurós hamis?

A Fidesztől pedig választ várunk arra, lefolytattak-e már olyan vizsgálatot, amely kiderítette volna, érintett-e az Ifjúsági Tagozatban más személy is ebben cselekményben? Az is jogosan felmerült sokakban, hogy ebből a pénzből jutott-e a Fidesz IT-nek is, vagy pedig ez Veress Áron magánakciója volt-e? A pénzhamisítás ugyanis jellemzően olyan bűncselekmény, amit nem egyénileg követnek el, hanem bűnszervezet tagjaként.

A közvélemény továbbra sem látja át, hogy a Fidesznél mi a helyzet, ki az Ifjúsági Tagozat elnöke, és elég nagy fejetlenségre utalna az, ha Veress évekkel ezelőtti leváltása ellenére a kormánypárt nem jutott volna el addig, hogy új elnököt nevezzen meg az utánpótlást biztosító fontos szervezet élére.

Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés