2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A fideszes képviselők saját programjukat szavazták le
royal_magazin_PNG

A fideszes képviselők saját programjukat szavazták le

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának mai ülésén a kormánypárti képviselők nem támogatták azt a törvénymódosítást, ami megtiltotta volna a településeknek a földadó kivetését. Ezzel a Fidesz-kormány szembe megy minden korábbi ezzel kapcsolatos ígéretével, ugyanis többször hangzott el miniszteri, államtitkári szinten, hogy semmilyen módon nem tudják támogatni a földadót. Ennek ellenére a kétharmad mégis megteremtette a földadó lehetőségét, amivel a szorult helyzetben lévő önkormányzatok több esetben már éltek is.
A bizottság fideszes többsége szintén leszavazta azt a határozati javaslatomat, mely azt indítványozta, hogy az Országgyűlés változatlan formában tárgyalja meg a Nemzeti Vidékstratégiát. Ezt még Ángyán József idején fogadták el, és tartalmával a Jobbik is egyetért. Mezőgazdasági szakpolitikusként nehezményeztem, hogy a 2020-ig tartó stratégiából szinte semmi nem valósult meg, ezért éppen ideje lenne a Ház előtt megvitatni a vidék felemelését célzó dokumentumot. A vidék szegénysége évről évre növekszik, a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma pedig évről évre csökken. A Földművelésügyi Minisztérium képviselője és a bizottság fideszes tagjai viszont felvetésemre úgy reagáltak, hogy felesleges erről még csak beszélni is, hiszen „minden a legnagyobb renden van”. Ám ha igazak a kormánypártok állításai, akkor végképpen érthetetlen, hogy a saját, korábbi programjukat miért nem merik a Parlament elé vinni.

Ezzel végérvényesen bebizonyosodott, hogy a Fidesz számára a vidéki embernek csak szavazata kellett, tenni az érdekükben nem hajlandóak. Egészen elképesztő, hogy milyen szinten szembemegy az Orbán-kormány a vidék alkotmányának szánt stratégiával, Ángyán Józseffel és gazdálkodó magyar családok sokaságával.

Magyar Zoltán országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági Bizottság alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés