2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Reagálás Áder János bejelentésére: Újabb sóhivatal alakult közpénzen
royal_magazin_PNG

Reagálás Áder János bejelentésére: Újabb sóhivatal alakult közpénzen

Áder János köztársasági elnök a mai napon bejelentette, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezetén belül létrehozzák a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság nevű szervezetet, melynek vezetőjévé az eddigi ENSZ-nagykövet Kőrösi Csabát nevezték ki. Ezen túl Áder perceken keresztül puffogtatott üres, semmitmondó frázisokat a fenntarthatóság fontosságáról, érdemi információ azonban nem hangzott el.
A Jobbik számára kiemelten fontos természeti és épített környezetünk megóvása a jövő generációk számára, ahogy azt programunkban is többször kifejtettük. Azonban attól, hogy létrehozzák hazánkban a sokadik, a fenntarthatóság kifejezést nevében viselő intézményt, a probléma nem oldódik meg. Tanácsadó testületek helyett végre határozott cselekvésre volna szükség e területen is. A jelenlegi kormányzat az előző és a mostani ciklusában gyakorlatilag teljesen szétverte a környezetvédelmi állami szerveket, ellehetetlenítette az ágazatot, tönkretette a természetvédelmi és a vízügyi igazgatást, és az égvilágon semmit nem tett a fenntarthatósági célok teljesülése érdekében.

Áder nyilatkozatában egyetlen szóval sem emlékezik meg arról, hogy Kőrösi Csaba átmentése új pozíciójába mennyibe fog kerülni a magyar adófizetőknek. Egy önálló szervezet fenntartása nyilvánvalóan minimálisan is tízmilliós nagyságrendű éves költségvetéssel valósulhat csak meg. Nem látjuk továbbá a feladat- és hatáskörök felsorolását sem, illetve azt sem, hogy hogyan illeszkedik ez az új szervezet a meglévő állami, kormányzati intézményi hierarchiába.

Egyszóval a köztársasági elnök újabb semmitmondó sajtótájékoztatóján vagyunk túl, ami súlyos milliókba fog fájni a magyar embereknek. Talán mindenki jobban járt volna, ha a haveri munkahelyteremtés újabb példája helyett Áder mégis inkább egyik kedvenc horgászviccét süti el a médianyilvánosság előtt. Az legalább ingyen lett volna.

Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés