2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Új vezérigazgató az Exim Bank élén

Új vezérigazgató az Exim Bank élén

Január elejétől Urbán Zoltán, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. jelenlegi vezérigazgatója veszi át az Exim Bank irányítását – közölte a pénzintézet szombaton az MTI-vel.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az Exim Bank a külgazdasági stratégia egyik legfontosabb intézménye, hiszen hitelezési tevékenységével jelentősen hozzájárul a magyar vállalatok, köztük a kis- és közepes vállalkozások exportteljesítménynek növeléséhez és külpiaci sikeréhez.
Az új vezérigazgató, aki egyben az Európai Beruházási Bank igazgatóságának tagja, karrierjét vezető külgazdasági, nemzetközi pénz- és tőkepiaci, valamint tanácsadói pozíciókban kezdte.
Urbán Zoltán 1997-2001 között a Hypo Vereinsbank Hungária ügyvezető igazgatója, 2001-2002 között a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgató-helyettese, majd 2003-2004 között a Dresner Bank Hungaria ügyvezető igazgatója volt.
2004-től 2010-ig a Landesbank Baden-Württenberg (LBBW) hazai képviseletének vezetőjeként dolgozott, ahol a pénzintézet hazai terjeszkedését készítette elő.
Az angolul, németül, svédül és oroszul beszélő vezérigazgató 2010-től ismét az MFB Zrt. vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, majd idén januárban kinevezték a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatójává.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp