2026. 09. 26. szombat

Jusztina

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Ne fenyegesse a Fidesz a miskolciakat!
royal_magazin_PNG

Ne fenyegesse a Fidesz a miskolciakat!

Aljas dolog azzal fenyegetni a miskolciakat, hogy ellenzéki városként Miskolc nem kap majd kormányzati támogatást. Aki ilyet állít, az törvénysértés elkövetését helyezi kilátásba, az önkormányzat támogatása ugyanis nem a kormány jóindulatán múlik, hanem törvényi előírás, jelentette ki Jakab Péter, a Jobbik polgármesterjelöltje szerdai tájékoztatóján.
Mint mondta, a miskolciakat a Fidesz plakátokon fenyegeti azzal, hogy nem választhatnak ellenzéki polgármestert, mert akkor a kormányzati támogatások elmaradhatnak. Jakab Péter ugyanakkor arra hívta a fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok támogatására szánt pénzösszegek törvényben garantáltak, „a támogatások megtagadása, az azokkal kapcsolatos visszaélés pedig bűncselekmény”. Hangsúlyozta azt is, nemcsak jogilag, de erkölcsileg is elfogadhatatlan azzal fenyegetni a miskolciakat, hogy nem kapják vissza a központi költségvetésből az általuk befizetett adóforintokat, amennyiben nem Krizára szavaznak. „Ez rablókra jellemző kommunikáció, amire a miskolciak vasárnap nemet fognak mondani” – fogalmazott.

Jakab Péter kiemelte: az elmúlt ciklusokban Miskolcon mindig azonos volt az ország- és a városvezetés színe, ez pedig nem növekvő támogatást jelentett, hanem növekvő elvándorlást, munkanélküliséget és bűnözést. A pályázatoknál a Fidesz trafikosait valóban támogatta a kormány, miközben a miskolciaknak csak nemzetközi cigányközpontot adott volna, azt ugyanis Kriza Ákos – teljesítve fideszes főnökei megbízását – a lakosság megkérdezése nélkül is ráerőszakolta volna a városra

Miskolcnak 24 év után végre nem a kormányzati akaratot szolgalelkűen kiszolgáló helytartóra van szüksége, hanem polgármesterre, aki ha kell, a kormánnyal való konfrontálódást is vállalva képes kiharcolni Miskolcnak azt, amire valóban szüksége van: biztos megélhetést és rendet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés