2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Miskolcnak hiteles, tisztességes polgármesterre van szüksége
royal_magazin_PNG

Miskolcnak hiteles, tisztességes polgármesterre van szüksége

Az elmúlt időszakban Miskolc városát felelőtlen és hiteltelen városvezetők irányították, akik ezúttal ismét ringbe szállnak a hatalom megszerzéséért – mondta Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozta: a jelenlegi polgármester, Kriza Ákos harminchárom befektetőt ígért, amelyek úgy látszik, nem értek el Miskolcra. Kriza közbiztonságot is ígért, amely azonban romokban hever, és elszámoltatást is, amelynek szintén nulla az eredménye.

A másik jelölt az a Pásztor Albert – folytatta Pakusza –, aki már most átveri a miskolciakat, hiszen függetlenként hirdeti magát mindenhol, de kérdezzük tőle, és a miskolciak nevében várjuk a választ arra, miért takarja le óriásplakátjain az őt támogató pártok logóját. Pontosan olyan, mint az őt sűrűn kísérgető Tompa Sándor, aki hol szocialista, hol pedig a DK tagja.

A miskolciaknak 24 év után el kell dönteniük, hogy az újabb hiteltelen szerencselovagok közül választanak-e – akiknek az „eredményeit” nap mint nap megtapasztalhatjuk –, vagy azt a Jakab Pétert választják, aki az elmúlt négy évben bizonyította, hogy megalkuvást nem tűrően, csak a város érdekeit szem előtt tartva küzd Miskolcért – mondta Pakusza Zoltán.


Jakab Péter
Jobbik B.-A.-Z. megyei és miskolci alelnöke,
Miskolc MJV önkormányzati képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés