2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Fidesz Horn Gyula nyomdokain
royal_magazin_PNG

A Fidesz Horn Gyula nyomdokain

Az Országgyűlés Kulturális Bizottságának többsége elutasította annak a jobbikos határozati javaslatnak a napirendre vételét, mely egy ’56-os emlékmű megvalósítását indítványozta volna a Kossuth téren, a Nemzet Főterén.
Ismeretes, hogy a tér felújításával eltűntek az eddig ott álló, az ’56-os forradalomnak emléket biztosító mementók. Az előterjesztés ezt a sokakban megbotránkozást és felháborodást kiváltó helyzetet kívánta volna orvosolni azzal, hogy a még folyamatban lévő Steindl Imre Program keretében egy térszínen, reprezentatív helyen álló emlékmű felállítását kezdeményezte. A Jobbik meggyőződése, hogy a jelenlegi tervezési program alapján egy egykori közműalagútban, a föld alatt kialakított ’56-os kiállítóhely a forradalom és szabadságharc áldozatainak csak meggyalázására, de nem az előttük történő főhajtásra alkalmas.

A kormányzó többség a vadliberális Együtt–PM-mel karöltve azonban elutasította a Jobbik javaslatát, Pósán László alelnök magyarázata szerint azért, mert „komolytalan” a Kossuth téri emlékmű felvetésének a kérdése. Ezzel a véleményével Pósán László Horn Gyula méltó utódjává vált, hiszen felelőtlen hozzáállása híven tükrözi a „Na és?” cinizmusát.

Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés