2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Varga: minisztériumot Miskolcra is!
25952

Varga: minisztériumot Miskolcra is!

A kormány Székesfehérvárra, Debrecenbe és Kecskemétre költöztetne három minisztériumot. Miskolc miért maradt ki?

„Mai hír, hogy több minisztérium is vidékre költözhet, a kormány tervei szerint Székesfehérvár, Kecskemét és Debrecen kerülhet szóba ez ügyben. Nem maradhat ki Miskolc megint egy lehetőségből!” Így kommentálta a Facebookon pénteken este dr. Varga László, Miskolc szocialista országgyűlési képviselője azt, hogy Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott ülése után bejelentette: Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig.

Hozzá hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a minisztériuma Debrecenbe költözését, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig.

„Tavaszi programomnak megfelelően mindent meg fogok tenni azért, hogy Miskolc is bekerüljön ebbe a körbe, hiszen Európa nyugati részén több hasonló pozitív példa is szolgálta egy-egy térség felzárkóztatását. A munkahelyteremtés mellett Miskolc ezáltal hatékonyabban kapcsolódhatna be az ország vérkeringésébe” – írta ezzel kapcsolatban Varga.

A Facebookon közzétette azt is, hogy ebben az ügyben felveszi a kapcsolatot a fideszes Csöbör Katalinnal, Miskolc másik országgyűlési képviselőjével.

Forrás:eszakonline.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés