2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Ez az igazi nemzetbiztonsági kockázat
royal_magazin_PNG

Ez az igazi nemzetbiztonsági kockázat

A Jobbik komoly nemzetbiztonsági kockázatot lát Bajnai Gordon politikai tevékenységében, amit a hétvégére tervezett dániai Bilderberg-csoport titkos ülésén való részvétele is alátámaszt. Már önmagában az súlyos kérdéseket vet fel, ha a politikai és üzleti élet átláthatóságát folyamatosan sulykoló nyugati elit kiválasztottjai titkos, zárt üléseken egyeztetnek, a nyilvánosság kizárásával.
Mint ismeretes, az elmúlt 24 évben az euroatlanti érdekek képviseletére felesküdött politikai és gazdasági elit balliberális és fideszes köreiből is került ki Bilderberg-résztvevő Surányi György és Martonyi János személyében. Úgy tűnik, hogy Martonyi távozásával Bajnait szemelte ki magyarországi helytartójává a háttérhatalom, ami nem meglepő, hiszen ez egyenesen következik életútjából. Köztudomású, hogy Magyarország volt miniszterelnöke 2010-es választási bukását követően 2012-ben, közel kétéves USA-beli „turnézást” követően bukkant fel ismét a magyar politikai életben, és az amerikai Demokrata Párt háttérintézményének, a Centre for American Progress alapítványának több mint 1 milliárd forintos támogatását élvezve pártot gründolt.

A Jobbik 2010 és 2014 között számos törvényjavaslatot kezdeményezett a politika átláthatósága érdekében, amelyek az átláthatóság nemes célkitűzésén túlmenően a nemzeti szuverenitás védelmét, a külföldi befolyás kivédését mozdítanák elő. Sajnos a Jobbik kezdeményezéseit a Fidesz a balliberális pártokkal karöltve rendre leszavazta. Felismerve a nemzeti szuverenitás védelmének fontosságát, a Jobbik a titkos, azaz konspiratív találkozót ajánlja a magyar titkosszolgálati szervek figyelmébe.

Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés