2026. 09. 25. péntek

Eufrozina, Kende

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kritikán aluli kivitelezés a Pereces-pataknál
royal_magazin_PNG

Kritikán aluli kivitelezés a Pereces-pataknál

A perecesiek évek óta várnak arra, hogy a városrész legnagyobb problémája, a Pereces-patak medrének a tisztítása és kiszélesítése megtörténjen – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán. A jobbikos önkormányzati képviselő elmondta: a munkálatokat ugyan elkezdték, ám azok igen sok kívánnivalót hagynak maguk után, s ezzel kapcsolatban több helyi lakos is megkereste a Jobbikot a napokban. A panaszok szerint a patakból nem takarították el rendesen a szemetet, a kiszedett iszapot pedig nem szállították el, hanem a patak két partján helyezték el, így az első esőzések visszamoshatják a mederbe.

Pakusza Zoltán szeretett volna hivatalos levél útján tájékozódni a kiviteli tervekről, a beruházás költségvetéséről, valamint a vállalkozói megbízási szerződésről, ám Miskolc jegyzőjétől érdemi választ nem kapott, így most ismételten kéri, hogy az említett közérdekű adatokat bocsássa rendelkezésére. A politikus ezen kívül kérte a város vezetését is, hogy ellenőrizzék a Perecesen folyó munkálatokat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés