A Divergent-trilógia második kötetében folytatódik Beatrice – vagy ha úgy tetszik, Tris – Prior különcködési-lázadó hajlama, és részben annak következményei már nagyobb hangsúlyt kapnak a cselekményfejlődésben. Az események továbbra is a fiktív jövőbeli Chicagóban zajlanak, a helyzet forrósodik, mindenki nekiugrik mindenkinek, senki sem az, akinek adja magát, mendegélnek ide, oda. Teljes a káosz – de elvileg annak mélyén is rend uralkodik.
A történet pontosan ott folytatódik, ahol A beavatott cselekményfonala el lett vágva: a Bátrak ellen indított támadásnál. Triséknek sikerül véget vetniük az Önfeláldozók elleni szimulációnak, ami után azonban kénytelenek felvenni a nyúlcipőt, s a Barátságosaknál keresnek ideiglenesen menedéket, ahonnan az Őszinték központján át újra a Bátrak területén kötnek ki. A kialakult forrongó helyzetben a csoportnélküliek is egyre jobban aktivizálják magukat, részeseivé válva a kibontakozó forradalomnak és ellenállásnak. Mindeközben pedig olyan információ szivárog ki, amely alapjaiban változtathatja meg a társadalmuk felépítéséről való eddigi ismereteiket.
A logikai bukfenceket és megmagyarázatlan, oda nem illő részeket sajnos ezúttal sem sikerült kiküszöbölnie Veronica Roth-nak, bár szerencsére nem égbekiáltóan kirívóak, hanem szépen sunyin meglapulnak a történetben, így csak az igazán figyelmes, szemfüles olvasónak tűnnek fel igazán, akiket esetleg nem kap be a „gépszíj” vagy nem szippant be ez a disztopikus világ.
Ugyanakkor a szerző cselekmény-kidolgozása pergő, meglepetésekkel teli, mindig történik valami, nincs idő pihenni. A leírások, képi megjelenítések is mély benyomást tesznek – a gazdag képzelőerővel rendelkezők nagy örömére. Így A lázadó (ahogyan A beavatottak is) maglehetősen addiktív, azon kívül, hogy keményebb, véresebb elődjénél. A karakterek pedig szépen fejlődnek Elfajzottságuk és a harcok, árulások súlya alatt. A szerelmi szál sincs elhanyagolva, bontakozik ki rendesen, elég sokszor izzik a levegő Tris és Négyes között, némi kilengéssel – ettől életszerűbb, hiszen a való életben sem tökéletes minden.
A lázadókban tovább fokozta a feszültséget Roth; az izgalmi faktor alapján a befejező részben igazi nagy durranásra lehet számítani. Sötétebbre, komolyabbra, s jóval kidolgozottabbra sikeredett az első résznél. Aki azt olvasta, mindenképpen haladjon a folytatással, akik meg nem, kezdjék el – megéri.
