2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Köszönet a választóknak!
24777

Köszönet a választóknak!

Tisztelt Honfitársaim!

Vasárnap tartott országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP jelentős győzelmet aratott. Ezzel egyértelmű felhatalmazást kaptunk arra, hogy folytassuk Magyarország újjáépítését.  Egyúttal számos vitás ügy végére is pontot tettek a szavazatukkal, amik hetek, hónapok, évek óta meghatározták a közbeszédet: igent mondtak az új közjogi rendszerre, az Alaptörvényre, az új gazdaságpolitikára, és az európai néppárti kormányzásra. Szeretném megköszönni minden állampolgárnak -határon innen és túl-  a részvételét a választáson, mert ezzel a magyar demokráciát erősítették. Külön köszönet azoknak, akik a szavazatukkal támogatták  a Fidesz-KDNP-t és ezáltal engem is.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az aktivistáinknak, támogatóinknak, a 6vk Fidesz csoportjainak, a KDNP-nek, a Fidelitasnak, a Nemzeti Fórum és a Magosz tagjainak, a Lungo Dromnak és  mindenkinek, akik az elmúlt évben segítettek nekünk a kampányban illetve a választás napján. Az elért siker nem kizárólag az enyém, hanem mindannyiunk közös sikere, győzelme!

Dr. Mengyi Roland
országgyűlési képviselő


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés