2025. 01. 31. péntek

Marcella
1 EUR 407 HUF
1 GBP 487 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » ORFK: tizennégy uzsoraügyben javasoltak vádemelést a utolsó negyedévben

ORFK: tizennégy uzsoraügyben javasoltak vádemelést a utolsó negyedévben

Tizennégy esetben zárultak vádemelési javaslattal az uzsora-bűncselekmény miatt indított eljárások 2013 utolsó negyedévében – derül ki az országos rendőrfőkapitánynak az MTI birtokába került jelentéséből. A belügyminiszternek küldött jelentés szerint uzsora-bűncselekménnyel, valamint uzsorás jellegű cselekményekkel összefüggésben az előző negyedévben a rendőrség nyomozó hatóságai ötven nyílt és két titkos eljárást fejeztek be. A befejezett ügyek közül hét esetben feljelentés-elutasítással, 29 esetben – bűncselekmény vagy bizonyíték hiányában – megszüntetéssel, 14 ügyben pedig vádemelési javaslattal zárult az eljárás.

A dokumentum kitér arra is, hogy 71 nyomozás vagy feljelentés-kiegészítés van folyamatban uzsorás tevékenységgel összefüggésben, közülük a legtöbb – 20 eset – Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 11 Szabolcs-Szatmár-Bereg, 9 pedig Pest megyében.

Ezekben az eljárásokban 69 elkövetőről már tudnak a nyomozóhatóságok, míg hat ügyben az elkövetők kiléte még ismeretlen. Az ismert elkövetők közül 23-an kényszerintézkedés hatálya alatt állnak: egyikük házi őrizetben van, a többit előzetes letartóztatásba helyezték.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Indul a 2025-ös eSZJA-szezon
Már elérhetők a friss szja-bevallási információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. A 2024-re vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkés…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés