2026. 09. 27. vasárnap

Adalbert

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Botrány: kilakoltatás helyett albérletet kínál a Fidesz a miskolci fészekrakóknak
p_jobbik_logo

Botrány: kilakoltatás helyett albérletet kínál a Fidesz a miskolci fészekrakóknak

Miközben Kriza Ákos, Miskolc polgármestere arról beszél, hogy ősszel elkezdik a fészekrakók kilakoltatását, a megüresedő lakásokat pedig fiatal miskolci szakemberek fogják kapni, az Orbán-kormány a Nemzeti Eszközkezelővel költözteti vissza a renitenseket oda, ahonnan egyszer már sikerült őket kirakni, hívta fel a figyelmet pénteki sajtótájékoztatóján Jakab Péter. A Jobbik önkormányzati képviselője szerint ezzel a lépéssel a Fidesz végképp a szocialisták útjára lépett. Miskolcon elkezdődött a szocialisták által előidézett fészekrakó botrány fideszes fejezete, kezdte tájékoztatóját Jakab Péter. A politikus emlékeztetett, tavaly nyáron a Jobbik segítségével sikerült távozásra bírni két fészekrakó családot Diósgyőrben. Egy év után a lakók nyugalma most a Fidesznek köszönhetően véget érhet. A képviselőt ugyanis arról tájékoztatták, hogy a Nemzeti Eszközkezelő az érintett lépcsőház egyik fészekrakós lakását megvásárolta azzal a szándékkal, hogy kiadja albérletbe ugyanannak a mélyigénytelen családnak, amelyet egyszer már sikerült onnan kitessékelni. Az eszközkezelőt az sem zavarja, hogy az ominózus fészekrakó mind a mai napig közel egymillió forint közös költséggel tartozik a társasháznak, nem beszélve a szintén milliós nagyságrendű ki nem fizetett közüzemi számlákról. „A kormánypárt úgy tűnik elintézte, hogy a jövőben a renitensek újabb milliókkal károsítsák meg az adófizetőket, végképp csődbe taszítva a társasházat” – jelentette ki Jakab.

A politikus szerint tragikus üzenete van annak, hogy az Orbán-kormány ahelyett, hogy szigorú szankciókkal sújtaná a miskolciak életét megkeserítő fészekrakókat, most felkínálja számukra az albérlet lehetőségét, megadva ezzel a kegyelemdöfést a városnak.

 „Ennek a folyamatnak most azonnal gátat kell vetni, ezért a leghatározottabban felszólítom Kriza Ákost és a terület országgyűlési képviselőjét, Sebestyén Lászlót, haladéktalanul állíttassák le a kormánnyal a Fidesz újabb, miskolciak ellen elkövetett merényletét. Nyolc év szenvedés után a lakosság nem egy újratöltött fészekrakó programot akar, hanem rendet és nyugalmat, fészekrakó-mentes Miskolcot” – húzta alá a jobbikos képviselő.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés