2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A miskolci szurkolók mellett a miskolci vállalkozókat is gazdagítsa a Diósgyőri stadion
royal_magazin_PNG

A miskolci szurkolók mellett a miskolci vállalkozókat is gazdagítsa a Diósgyőri stadion

A Jobbik Magyarországért Mozgalom üdvözli a hírt, hogy a Diósgyőri stadion felújítására is jut állami támogatás, hiszen Diósgyőr a magyar foci egyik fellegvára, az ország egyik legnagyobb szurkolótábora pedig megérdemli, hogy méltó körülmények között biztathassa csapatát – mondta el Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci elnöke keddi sajtótájékoztatóján. A politikus úgy gondolja, hogy a négy milliárd forintos beruházás nem csak a sportbarátoknak, de minden miskolcinak előnyt jelenthet, ha a kivitelezők is jelentős számban miskolci vállalkozók lesznek: bevételt és új munkahelyet teremthet a helyi vállalkozásoknak és a miskolciaknak. Félő ugyanakkor – tette hozzá -, hogy a városvezetés eddigi gyakorlatának megfelelően nem a helyi vállalkozások fognak jól járni.

Mint mondta, számtalanszor előfordult az elmúlt években, hogy a Fidesz választási ígéretével ellentétben debreceni, felcsúti, budapesti cégeket gazdagítottak a miskolci beruházások. A Jobbik szeretné, ha ez a tendencia miskolci kivitelezők javára fordulna – zárta sajtótájékoztatóját Pakusza Zoltán.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés