2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Több százezer szakmunkást lehetetlenít el a Fidesz tehetetlensége
royal_magazin_PNG

Több százezer szakmunkást lehetetlenít el a Fidesz tehetetlensége

A Jobbik Ifjúsági Tagozat felháborítónak tartja, hogy míg a kormány a szavak szintjén igyekszik tenni a szakmunkásképzés felemeléséért, addig tetteivel, tétlenségével és a számukra átadandó közismereti tudás visszaszorításával soha nem látott mélységekbe taszítja szakmunkások százezreit. A tanév befejeztével ismét meg kell állapítanunk, hogy a kormánypártok ígéretei ellenére a pályakezdő szakmunkás fiatalok ismét zsákutcába kerültek.

A Jobbik IT szerint hiába vezették be a duális rendszerű, hároméves képzési formát, a minőségi szakképzést nem sikerült megteremteni, ennek hiánya pedig alapjaiban gátolja a nemzetgazdaság fejlődését. Nem kisebb problémát jelent, hogy fizetőképes piac hiányában több százezren nem tudnak elhelyezkedni. A munkavállalást nehezíti, hogy a munkáltatók szívesebben alkalmaznak betanított munkásokat, hiszen számukra alacsonyabb munkabért kell fizetniük. Azok pedig, akik mégis el tudnak helyezkedni, minősíthetetlenül alacsony, a diplomásoknak járó átlagfizetés felét jelentő munkabérben részesülnek.

A területen tapasztalható visszásságok is mutatják, hogy a beígért egymillió munkahely csak a Fidesz propagandájának jól hangzó része volt és a szakmunkásoknak járó valódi megbecsülés is még mindig várat magára. A Jobbik Ifjúsági Tagozat szerint a szakmunkásképzés valódi reformjára, a fizetőképes piac megteremtésére, a piaci igényeknek megfelelő képzésre, a betanított munkások előtérbe helyezésének megszüntetésére és a bérek szintre hozására van szükség ahhoz, hogy a szakmunkások helyzete javulni kezdjen és csökkenjen a minden eddigi értéket felülmúló szakemberhiány.

Takács Adrián, a Jobbik Ifjúsági Tagozat alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés