2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Büntetőeljárás folyik a miskolci szurkolói összecsapás ügyében

Büntetőeljárás folyik a miskolci szurkolói összecsapás ügyében

A Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya büntetőeljárást folytat a tegnap este Miskolcon történt szurkolói atrocitás ügyében. A nyomozók az azonnal felszámolt szurkolói rendbontást követően két férfit bűnügyi őrizetbe vettek.
A Miskolcon 2013. április 21-én lezajlott DVTK – FTC labdarúgó-mérkőzés után, a gépjárművekkel hazafelé tartó szurkolók között a Miskolc, Csermőkei úton este hét óra körüli időben szóváltásra, majd tettlegességre került sor.

A drukkerek összecsapása az időközben beszerzett orvosi vélemény szerint egy főnél nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, míg öt személynél könnyebb sérülést eredményezett. A vendégszurkolók az utcai tettlegesség során azt az idegen házat is megrongálták, ahová a két hazai drukker a túlerőt látva bemenekült.

A pillanatok alatt fellángoló szurkolói incidenst követően a rendőri biztosítási feladatokban részt vevő Készenléti Rendőrség miskolci, valamint nyírbátori csapatszolgálati egységei a közrendet azonnal helyreállították.

A rendőrjárőrök azt a két hazai szurkolót, akik az elsődleges információk szerint az összetűzés kiváltói voltak azonnal elfogták és előállították.

Az ügyben a Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya id. V. László 56 éves és ifj. V. László 36 éves miskolci lakosok bűnügyi őrizetbe vétele mellett súlyos testi sértés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: V. majdnem, mint Valentino
Százával foglalták le a hamis táskákat és pénztárcákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fővárosi üzletben. …
NAV: „Örülök, hogy kiderült”
-          mondta az a román sofőr, aki közel 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Ig…
NAV: Megcsappant rakomány
Csak a rakomány legális részével távozhatott az a román kamion, amelynek platójáról több mint 5000 darab hamis elektronikai cikk került elő. A Nemzeti…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés