Minekután a kortárs romantikus irodalom egyik jeles képviselője, a Csokoládé-trilógia első része, a korábbi cikkünkben már részletezett Csokoládé miatt minden bizonnyal sokak az édes élvezetek rabjaivá váltak, a Csokoládécipő irgalmat nem ismerve, ismét támadást indít az olvasó érzékei ellen. Vigyázat, az előzőekhez képest bővült, változatosabbá vált a bonbon ízvilága, így előre készítsük fel ízlelőbimbóinkat a fokozott hatásokra.
A történet szerint Vianne Rocher-t most Lansquenet-ból Párizsba fújja a szél, s ezúttal minden erejével azon munkálkodik, hogy az eddigi életüket jellemző változásokat végre valahára az állandóság váltsa fel. Ezért Yanne Charbonneau nevét fölvéve a turistáktól nyüzsgő Montmartre-on rendezkedik be két lányával, csokoládézót nyit, és az anyagi biztonságot megteremtendő, férjhez készül menni. Múltjához csupán emlékei és a falubeli románcának gyümölcse, a kis Rosette köti.
Életvitelük azonban kakaóporszemnyit sem hasonlít a korábbihoz, s nem is tükrözi Vianne elképzeléseit, vágyait, ugyanis száműzi a varázslást és a csokoládékészítést, lemondani kényszerül a szerelemről, ráadásul a kamasz Anouk lázadásával is meg kell küzdenie. Ekkor tipeg be hozzájuk extravagáns lábbelijén az energikus, bohém, elbűvölő és lenyűgöző Zozie de l’Alba. Úgy tűnik, a csokoládébolt alkalmazottjaként és Anouk egyre szorosabb barátjaként ő jelenti a receptet Vianne-ék ellaposodott (akár egy félresikerült csokiszuflé) és küzdelmes mindennapjaira. A jövevény azonban tartogat még (kellemetesnek semmiképp nem mondható) meglepetéseket – csakúgy, mint a csokoládé, amely látszatra lehet kívánatos, de valójában megízlelve ismerszik meg igazán…
A Csokoládécipő méltó folytatása elődjének: a történet mögött meglévő mondanivaló ismét garantálja, hogy a regény ne pusztán egy futó olvasmány legyen – ahogy az igazán minőségi csokoládé íze is gazdag hosszan tartó, s épp ezért nem is felejtődik el egykönnyen. Fel kell rá készülni, hogy helyenként keserűbb lehet a vártnál, azonban ez ne tántorítson el senkit, mert egy igazi élménnyel való gazdagodástól foszthatja meg magát.
Bártfai Eszter
