A kiadó sorozata immár évek óta garantáltan szállítja nekünk az (elsősorban) amerikai, angolszász jellegű krimiirodalom külföldön és itthon egyaránt keresett és olvasott műveit. Az utóbbi években a széria egyik tartópillére pedig a népszerű szerzőpáros, Douglas Preston és Lincoln Child (Leszámolás, Halálos kísérlet, A megtalált ereklye), akiknek egyszerű, de garantált kikapcsolódást nyújtó művei közkedveltté váltak. Ezúttal a Vérbosszú című könyvből megismert szimpatikus figura, a félig tudós, félig akcióhős amolyan 21. századi Indiana Jones Gideon Crew további sorsát követhetjük nyomon a fordulatokban Bűnjel lapjain.
Egy hétköznapinak induló túszdráma terrorfenyegetésbe torkollik Washington közepén… (Eddig ismerős lehet a történet.) Az egész keleti parton kitör a pánik, amikor kiderül, hogy az ártalmatlanná tett túszejtő holtteste radioaktív. A nyomok egyértelműen arra utalnak, hogy egy bomba összeszerelésekor válhatott az áldozat sugárfertőzötté. A véletlenül az események közepébe csöppenő Gideon Crew megbízást kap, hogy derítsen fényt a veszélyes, de látszólag egyszerűnek tűnő ügyre. Az információk félrevezetők: kérdéses az iszlám közösség vagy New Age-es szekta érintettsége a támadásban, de a nyomozást nem ezek a gyanúsítottak hátráltatják a leginkább, hanem az a rengeteg hivatalos szerv, amely fejvesztve igyekszik megtalálni a tetteseket.
A pánik okozta káoszban és a bürokrácia útvesztőiben Gideon csak a mellé kirendelt Fordyce különleges ügynökre és a nyomozás során megismert gyönyörű Alida Blaine-re számíthat. Az események azonban addig bonyolódnak, mígnem Gideon azon veszi észre magát, hogy üldözőből üldözötté vált, megbízói magára hagyták, és saját társa elől kell menekülnie. Létkérdéssé válik számára, hogy lerántsa a leplet az összeesküvésről. De vajon kiben bízhat…?
Mint az az eddig idézett fülszövegleírásból is látható, a történet maga számos klisére épít, ráadásul keverni próbál egy romantikus, egy politikai és egy klasszikusabb titkosszolgálati nyomozós szálat. Pánikra azonban csak a regényben van ok, az olvasótábor részéről nincs, hisz a rutinos szerzőpáros immár tapasztalt módon, ízlésesen és arányosan, a feszültség kivételével minden téren mértéket tartva keveri a kártyát (illetve a szálakat). Sem több, sem kevesebb, mint egy jól megírt, a szó pozitívabb értelmében profi krimi, mely a céljának, azaz az egyszeri szimpla szórakoztatásnak megfelel. Ennél többet pedig nem lehet és nem is kell várni tőle.
