Péter Mihály az ELTE szlavista nyelvészprofesszora rendre meglepi olvasóit izgalmas könyveivel. Ezek a könyvek szorosan véve nem a szláv nyelvekkel foglalkoznak, hanem a nyelvnek valamiféle eddig keveset vizsgált, de mindennapi feladatát írják le.
Így volt ez a két évtizede publikált A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai könyvben és így van a TINTA Könyvkiadónál a közelmúltban megjelent A leplező nyelv – Álcázás és ámítás a nyelv használatában című kiadványban is. Péter Mihályt a TINTA Könyvkiadó munkatársa, Cserháthalápy Ferenc kérdezte az MTA Nyelvtudományi Intézetben 2013. március 21-én megtartott könyvbemutató után:
Cserháthalápy Ferenc: Miről szól ez a most bemutatott könyv?
Péter Mihály: Ma már egy iskolás gyermek is tudja, hogy a nyelv gondolataink, érzelmeink, a világhoz való viszonyunk kifejezésére és közlésére szolgál. Kevesebb figyelemben részesül az, hogy a nyelv egész életünket átható működésének van egy úgyszólván fonák oldala, egy sajátos funkciója, nevezetesen gondolataink, szándékaink stb. különböző okok folytán vagy célok érdekében történő leplezése, álcázása (velatív funkció). E leplezésnek különféle eszközeiről, illetve módjairól szól ez a könyv, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Cs. F.: Mióta vizsgálják ezt?
P. M.: A téma nem új keletű. Már Ésaiás próféta hirdette: Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak… (5, 20). Egy régi latin mondás szerint A világ azt akarja, hogy becsapják, tehát csapjuk be (Mundus vult decipi, ergo decipiatur). Wittgenstein is tömören fogalmazott: A nyelv álruhába öltözteti a gondolatot.
Cs. F.: Mi teszi lehetővé a nyelv leplező működését?
P. M.: A könyv két részből áll. Az első rész olyan kérdéseket tárgyal, amelyek mintegy felvezetnek a leplező nyelvhasználathoz, annak működési feltételeiről szólnak. Ilyenek a modern nyelvészeti pragmatika egyes alapelvei: Egyrészről: A nyelv használata (a beszéd) — cselekvés, amely a beszélő és a befogadó aktív együttműködésén (interakcióján) alapul. Másodjára: A nyelvi közlés megértése nem merül ki a nyelvi jelek dekódolásával, hanem a befogadó bizonyos következtetéseit is igényli (inferencia). Harmadsorban: Az eredményes közlés szükséges feltétele közvetlen és távolabbi szituációjának (mikro- és makrokontextusának) figyelembevétele. Egyébként ezeknek az elveknek fontos előzményeit fellelhetjük Humboldt, Potebnya, illetve Baudouin de Courtenay tanításaiban. A nyelv cselekvésként való felfogásával szorosan összefügg a nyelv hatalmának, fegyverként való használatának felismerése. Itt is hivatkozhatunk számos korábbi megállapításra: ótestamentumi szövegektől kezdve egészen Dwight Bolingerig, aki egyik könyvének ezt a címet adta: „Language – the loaded weapon”, azaz A nyelv töltött fegyver.
Cs. F.: Mit értünk a nyelv meghatározatlan tárgyiasságán?
P. M.: A leplező funkció működésének egyik fontos előfeltétele a nyelv meghatározatlan tárgyiassága; e fogalom Kanttól ered (unbestimte Gegenständlichkeit), én Lukács Györgytől kölcsönzöm. Az ókori görög filozófiában ez a gondolat a nyelv iránti bizalmatlanságként jelentkezik. Parmenidész szerint nincs egyetlen olyan szó sem, amelyet egy közösség tagjai azonos jelentésben használnának. A meghatározatlan tárgyiasság gondolata később nemcsak a filozófiában, hanem a nyelvtudományban is jelentkezik, Humboldtnál, sőt Saussure-nél is. Mathesius, a prágai iskola megalapítója 1912-ben külön tanulmányt szentelt „a nyelvi jelenségek potenciális voltának”, ami alatt a nyelvi egységeknek egy adott időszakra jellemző ingadozásait, labilitását értette egy adott közösség nyelvhasználatában. A meghatározatlan tárgyiasság egyaránt megnyilvánul a beszéd hangzó anyagában, a szójelentésben, a grammatika különféle kategorizációs bizonytalanságaiban (közbülső vagy átmeneti kategóriák létezésében), egyes szövegek értelmezésében; nem ritkán egyes nyelvjárások közötti határok is elmosódottak, sőt egyes nyelvek önálló volta is lehet bizonytalan.
Cs. F.: Van-e különbség leplezés és hazugság között?
P. M.: A könyv második része a nyelvi leplezés különböző módozataival foglalkozik. A leplezés bizonyos evolúciós előzményei fellelhetők az állatvilágban is (mimikri, színlelt agresszió, „harci játékok”). A leplezés és a hazugság közeli, de nem azonos jelenségek. A hazugság mindig tartalmaz leplező mozzanatot, de a leplezés nem szükségképpen hazug, minthogy nem tartalmazza szükségképpen a megtévesztés szándékát.
Cs. F.: Hogyan nyilvánul meg a leplezés a szavak szintjén?
P. M.: A nyelvi leplezés történetileg és lélektanilag is összefügg a mágikus gondolkodással, az abból eredő tabu- és eufemizmusjelenségekkel. Nálunk 1931-ben jelent meg Zlinszky Aladár átfogó monográfiája az eufemizmusokról, (azaz a szépítésről); újabban egy kiváló hazai germanista, Rada Roberta jelentetett meg egy alapos munkát a jelenségről főleg a mai német nyelv alapján. Az eufemizmusok hagyományos szemantikai, jelentéstani tartományai mellett a közéletben fontos szerephez jutnak az ún. „kendőző” eufemizmusok (pl. halmozottan hátrányos helyzet, esélyegyenlőtlenség, munkaerő-kínálat, karcsúsítás stb.).
Cs. F.: Mintha valami ilyenfélét tapasztalnánk a nagyzolós cégnevek setében is.
P. M.: Ezek az ún. presztízseufemizmusok (pl. műkörömstúdió, sörpatika, varrógépcentrum stb.). Az eufemizmusokhoz közeli kategória az ún. kronizmusoké, azaz intézmények, funkciók nevének megváltoztatása, miközben funkciójuk lényegében nem változik: pl. káderes > személyzetis > humánerőforrás-menedzser.
Cs. F.: Van-e leplezés a szónál terjedelmesebb nyelvi produktumok szintjén?
P. M.: A nyilatkozatok szintjén a leplezés az ún. közvetett beszédaktusokban nyilvánul meg, azonban ezek nem mindegyike egyben leplező jellegű (Pl. Megmondaná, hány óra van?). Tolsztoj „Anna Kareniná”-ja valóságos tárháza a leplező beszédaktusoknak.
Cs. F.: Van-e kapcsolat a verbális udvariasság és a leplezés között?
P. M.: A verbális udvariasságnak mint pragmatikai modalitásnak is lehet (bár nem szükségképpen) leplező funkciója.
Cs. F.: Hogyan nyilvánul meg a leplezés a propaganda nyelvezetében?
P. M.: A beszéd egyik elsődleges funkciója a másik ember meggyőzése, gondolatainak és viselkedésének befolyásolása. Különösen nagy a jelentősége azoknak a közlési módoknak, amelyeknek célja az emberek kisebb vagy nagyobb csoportjainak meggyőzése, cselekedeteik irányítása. E meggyőzési stratégiák szorosan összefüggenek a tömegek lélektani sajátosságaival, amelyeket a 20. század elején Le Bon, illetve Freud vizsgált. A politikai propaganda előszeretettel használ bonyolult, illetve többjelentésű szavakat, szimbólumokat, amelyeknek aktuális értelme csak egy adott kontextusban határozható meg. Fontos eszköze a politikai propagandának a dichotomizálás, a „mi” és „ők” éles szembeállítása. A nagyobb csoportok ideológiai befolyásolását célzó nyelvi stratégiák közül a 20. század két különösen hatásos és tragikus következményekkel járó propagandanyelvezetét jellemzem röviden könyvemben: a német nácizmusét és a sztálini önkényuralomét.
Cs. F.: A reklám nyelvezetéről mit tudunk?
P. M.: A propaganda nyelvi sajátosságaival több tekintetben rokon jegyeket mutat a korunkban egyre erősebben terjedő reklámtevékenység nyelve. Mindkettő erőteljesen célratörő, de az utóbbi hajlékonyabb és invenciózusabb a stiláris és retorikai eszközök használatában.
Cs. F.: Hogyan lepleznek a közhelyek és a viccek?
P. M.: Végül két rövid fejezetben foglalkozom a közhelyekkel és a viccekkel. A közhelyek olyan túláltalánosított vagy éppen szemantikailag kiürült nyelvi sablonok, amelyek az egyéni mondanivaló hiányát leplezik vagy a beszélgetésben beálló kínos hallgatás elkerülését szolgálják.
A vicc meglehetősen komplex jelenség, mintegy közbülső láncszem a nyelvi produktum és az irodalmi alkotás között. Leplező lényege kétrétegű voltában rejlik: egy manifeszt és egy látens kijelentésből áll, amelyek egymásra vonatkoztatva válnak értelmessé és hatásossá; a vicc „komoly” mondanivalóját a látens réteg alkotja.
Cs. F.: Kinek az érdeklődésére számíthat e könyvecske?
P. M.: E könyvecskét nemcsak nyelvészek és a nyelvvel hivatásszerűen foglalkozó tanárok, újságírók, szerkesztők, fordítók figyelmébe ajánlom, hanem mindazokéba, akik bonyolult korunkban biztosabban kívánnak eligazodni a közélet és a magánélet nyelvhasználatának labirintusában. Hasznos mindazoknak, akik tudatosan el kívánják kerülni a nyelvi csapdákat.
