2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Ügyészséghez fordult a Jobbik hivatali visszaélés miatt
royal_magazin_PNG

Ügyészséghez fordult a Jobbik hivatali visszaélés miatt

A Jobbik úgy véli, Miskolcon a hatóságok több városrészben is eltűrik a törvénysértő állapotokat, ezért a párt feljelentést tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyészségen hivatali visszaélés gyanújával.
Az erről tartott sajtótájékoztatón Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő elmondta, a Települések Megmaradásáért Egyesület elnökével, Szemes Istvánnal közösen azért tettek feljelentést, mert azt tapasztalják, hogy az évek óta tartó hatósági ellenőrzések ellenére sem szűnnek meg a jogsértő állapotok a város neuralgikus pontjain.

A politikus kiemelte, két évvel ezelőtt örömmel vette, hogy a Fidesz bevezette Miskolcon a rendszeres hatósági ellenőrzéseket, mára azonban kiderült, ez sem más, mint egy méregdrága blöff, valódi eredmények nélkül. Kifogásolta, hogy a hatóságok munkája kimerül a jogsértések rögzítésében, de nem történik meg a törvénytelen állapotok felszámolása.

Az elmúlt években az önkormányzat olyan helyekre is kiállított lakcímkártyát, ahol nem is volt lakás, eltűri, hogy a nyílt utcán folyjon a szennylé, arról nem is beszélve, hogy a város a gyermekvédelmi törvénynek sem szerez érvényt, asszisztálva ezzel a folyamatosan megvalósuló gyermekveszélyeztetéshez, hangsúlyozta Jakab Péter. Szerinte ezzel a hatóságok megszegik hivatali kötelességüket.

„A miskolciaknak elegük van abból, hogy az önkormányzat a jogszabályokat csak a többségi társadalommal akarja betartatni, ugyanakkor bizonyos városrészekben eltűri, hogy a magyar törvények helyett etnikai sajátosságokon alapuló szokásjog érvényesüljön” – fogalmazott Jakab.

Hangsúlyozta, a feljelentéstől azt várják, hogy az a hatóság, amelyik nem tesz meg mindent a törvényesség helyreállításáért, maga is a törvénnyel kerüljön szembe.

Újságírói kérdésre közölte azt is, a 150 milliós lyukói telepprogrammal kapcsolatban beígért vizsgálódásuk a végéhez közeledik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés