2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » D-vitaminnal készül záróvizsgáira az exszépségkirálynő – hamarosan Dr. Dobó Ágnes lesz!
17251-dobo-agi

D-vitaminnal készül záróvizsgáira az exszépségkirálynő – hamarosan Dr. Dobó Ágnes lesz!

Dobó Ágit hónapok óta alig látni, az exszépségkirálynő ugyanis most jogi diplomájának megszerzésére koncentrál a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Sokan kérdezik tőle, hogyan bírja a feszített tempót, amely rá hárul, ő pedig nem titkolja: energikusságának titka, hogy elkezdett napi 2000 Nemzetközi Egység D-vitamint szedni.

„A közelmúltban adtam le a diplomamunkámat, amely A jog története és jelene a szépségiparban címet kapta. Március hatodikán, szerdán védem meg. Ezután következik az államvizsga, amely nálunk háromhetes eltolásokkal összesen négy záróvizsgából áll. Ha minden jól megy, május vége felé abszolválom az utolsót, júniusban pedig már kézhez vehetem a diplomámat és mellé a doktori címet.

Ezért az elmúlt három hónapot javarészt valóban a négy fal között töltöttem, s persze a tanulás mellett próbáltam háztartást vezetni, törődni a hosztesz- és modellügynökségünk dolgaival, és segíteni a párom üzleti ügyeiben, szerződéseinek előkészítésében is. Egy idő után úgy éreztem, mindez túl sok… ekkor kezdtem el D-vitamint szedni. Szinte azonnal éreztem a hatását, könnyedebben veszem az akadályokat, és jobban oda tudok figyelni a napi feladataimra. Meglepett, hogy ezt nem valami drága csodaszernek, hanem egy eddig méltatlanul mellőzött mikroelemnek köszönhetem” – mesélte.

S hogy a doktori cím megszerzése után hogyan tovább? Ági részmunkaidőben ügyvédbojtárként szeretne elhelyezkedni, hosszú távú célja pedig, hogy közjegyző legyen. „Számomra ez az álomfoglalkozás, és később, ha Csabával családot alapítunk, úgy gondolom, nyugodt és kiegyensúlyozott hátteret is teremthetek vele!” Akár ebben is segítségére lehet majd a D-vitamin, amelynek újonnan felfedezett hatásairól is olvashat a dvitamint.hu oldalon.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés