A borítón egy meztelennő-alak, valamint egy vérfoltos százdolláros-köteg szerepel, így a szimatom elsőre azt súgta, hogy egy realisztikus alvilági krimihez van szerencsénk – ebben nem is tévedtem. A tartalom minőségi voltával kapcsolatban azonban voltak aggályaim, hisz rég rossz, ha a borítónak ilyen figyelemfelkeltőnek kell lennie – ám ebben szerencsére nem volt igazam. Lawrence Block személyében ugyanis a kortárs krimi egyik legkiemelkedőbb alakját ismerhettem ily módon meg.
Téma-, szerző- és műfajfüggő, hogy mennyire „nehéz” felvenni egy olyan könyvsorozat ritmusát – jómagam már nem először jártam így, és a tapasztalataim a lehető legváltozatosabbak. Míg pl. a Dexter-széria esetében talán hiba volt a legutóbb megjelent résszel kezdenem, Lawrence Block Seudder-sorozata csak minimális hiányérzetet hagyott bennem ilyen téren.
És ami még nagyobb szerencse, hogy más dimenzió kapcsán sem merültek fel bennem problémák. Mindezek mellett – sőt mindezek fölött – pedig különösen pozitív benyomást kelt a szemléletmód is, hisz a cselekményt nem egyszerű leírásként, hanem a nyomozó nézőpontjából keresztül ismerhetjük meg.
A kortárs krimik többjének komoly hibája, hogy túl sokat írnak túl kevés eseményről – ám a Tánc a mészárszékennel épp az ellenkezője esett meg, azaz némely momentum kapcsán szívesebben olvastam volna még részleteket. Ez azonban a megértést és az élvezeti faktort sem gátolta semennyiben, a némi hiányérzet meg akár pozitív is lehet, hisz az olvasók így még jobban várhatják a sorozat következő részeit, engem pedig még inkább a korábbi regények megismerésére sarkall.
A Tánc a mészárszéken összességében tehát egy kellően naturalista, a szó hagyományos értelmében vett krimi, annál nem több és nem kevesebb. Annyira sablonos, amennyire annak kell lennie, újítások terén kockázatmentes, a dolgokat nem cifrázza túl fölöslegesen, a kötelező kritériumokat pedig gyakorlatilag maradéktalanul teljesíti.
DicsukD
