2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » New York-i (i)gazság
17044-block-tnc_rm

New York-i (i)gazság

A borítón egy meztelennő-alak, valamint egy vérfoltos százdolláros-köteg szerepel, így a szimatom elsőre azt súgta, hogy egy realisztikus alvilági krimihez van szerencsénk – ebben nem is tévedtem. A tartalom minőségi voltával kapcsolatban azonban voltak aggályaim, hisz rég rossz, ha a borítónak ilyen figyelemfelkeltőnek kell lennie – ám ebben szerencsére nem volt igazam. Lawrence Block személyében ugyanis a kortárs krimi egyik legkiemelkedőbb alakját ismerhettem ily módon meg.

Téma-, szerző- és műfajfüggő, hogy mennyire „nehéz” felvenni egy olyan könyvsorozat ritmusát – jómagam már nem először jártam így, és a tapasztalataim a lehető legváltozatosabbak. Míg pl. a Dexter-széria esetében talán hiba volt a legutóbb megjelent résszel kezdenem, Lawrence Block Seudder-sorozata csak minimális hiányérzetet hagyott bennem ilyen téren.

És ami még nagyobb szerencse, hogy más dimenzió kapcsán sem merültek fel bennem problémák. Mindezek mellett – sőt mindezek fölött – pedig különösen pozitív benyomást kelt a szemléletmód is, hisz a cselekményt nem egyszerű leírásként, hanem a nyomozó nézőpontjából keresztül ismerhetjük meg.

A kortárs krimik többjének komoly hibája, hogy túl sokat írnak túl kevés eseményről – ám a Tánc a mészárszékennel épp az ellenkezője esett meg, azaz némely momentum kapcsán szívesebben olvastam volna még részleteket. Ez azonban a megértést és az élvezeti faktort sem gátolta semennyiben, a némi hiányérzet meg akár pozitív is lehet, hisz az olvasók így még jobban várhatják a sorozat következő részeit, engem pedig még inkább a korábbi regények megismerésére sarkall.

A Tánc a mészárszéken összességében tehát egy kellően naturalista, a szó hagyományos értelmében vett krimi, annál nem több és nem kevesebb. Annyira sablonos, amennyire annak kell lennie, újítások terén kockázatmentes, a dolgokat nem cifrázza túl fölöslegesen, a kötelező kritériumokat pedig gyakorlatilag maradéktalanul teljesíti.

DicsukD

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés