2026. 09. 26. szombat

Jusztina

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Schmuck Andor lett az MSZDP ügyvezető elnöke
royal_magazin_PNG

Schmuck Andor lett az MSZDP ügyvezető elnöke

Schmuck Andort választotta ügyvezető elnökévé a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) szombati tisztújító kongresszusán a leköszönő Kapolyi László elnök helyére – tájékoztatta a párt az MTI-t. Általános alelnöknek Balogh Lászlót, pártigazgatónak Schiller Lászlót választották meg.
Közölték, hogy 2013. május elsejei kongresszusukon határoznak majd arról, hogy mely politikai pártokkal, szövetségekkel működnének együtt a 2014-es országgyűlési választásokon. A közlemény szerint az MSZDP csak programalapú együttműködésre nyitott.
A párt a kongresszuson elfogadott, az 55 év felettieket támogató programjával a közeljövőben meg kívánja keresni az összes demokratikus pártot, valamint az ország nyugdíjas szervezeteit.    Az MSZDP mindent elkövet a nyugdíjak bruttósítása, tb-járulékkal sújtása és adóztatása ellen – áll a közleményben.
Az MSZDP 55+ elnevezésű programja egyebek között tartalmazza az 55 évesnél idősebbek kilakoltatási tilalmát, valamint a kegyeleti járandóság és a magáncsőd intézményének bevezetését e korosztály számára. Szorgalmazza továbbá országos nonprofit szervezet létrehozását ingatlan- és földalapú életjáradék bevezetésére.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés