2025. 05. 22. csütörtök

Júlia, Rita

1 EUR 404 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Két és fél év után megjelent Magyar Rózsa második nagylemeze
15387-magyar

Két és fél év után megjelent Magyar Rózsa második nagylemeze

–          Bevallom őszintén, hogy már nagyon vártam ezt a pillanatot, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg pozitív visszajelzést, biztatást és támogatást kaptam mind a színpadi műsoraim alkalmával a közönségemtől, mind pedig a mindennapokban családtagjaimtól, barátaimtól, kollégáimtól. Az első lemezem megjelenését követően 2-3 hónapon belül jöttek a kérdések, hogy mikor jelenik meg újabb albumom, azon milyen dalok lesznek…stb. Nagy öröm számomra, hogy számtalan helyen volt lehetőségem bemutatkozni, s ezen alkalmak eredményeképpen dalaim gyorsan elnyerték a hallgatóság szeretetét és tiszteletét.

 

A szőke rózsaszál nem sokáig váratta a közönséget.

–          S bár a lemezre több mint 2 évet kellett várni, a dalok folyamatosan készültek, így egy részével már valamennyi zenés tv csatorna nézői találkozhattak. Az első lemezemhez hasonlóan ezen is szerepelnek közismert és kedvelt slágerek, mint például a „Szép város Kolozsvár”; a „Délibábos Hortobágyon” vagy a „Millió rózsaszál” című szerzemények, helyet kaptak népdalok is (Elindultam szép hazámbúl; A csitári hegyek alatt), természetesen vannak rajta saját szerzemények is, valamint ráadásként a közelgő ünnepekre való tekintettel egy karácsonyi dal is felkerült. Bízom benne, hogy hasonlóan, mint az első nagylemezem, ez a korong is elnyeri majd sokak tetszését. Ezúton köszönöm szépen Mindenkinek, hogy megtisztelt figyelmével az elmúlt időszakban, hogy lehetőséget adott arra, hogy megismerje dalaimat, megismertesse azokat másokkal valamint, hogy kitartott mellettem. Remélem, a jövőben is számíthatok rájuk!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Kígyózó cigaretta
Időt és fáradságot nem kímélve töltötte meg utánfutója oldalmerevítőit egy csempész – hosszú „cigarettakígyókat” rejtettek az üreges lemezek, amit a N…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!