2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Az Unió saját elveit és hangoztatott értékeit sem tiszteli
royal_magazin_PNG

Az Unió saját elveit és hangoztatott értékeit sem tiszteli

A Jobbik több szempontból is aggályosnak tartja az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága által hozott döntést, amelynek értelmében Sólyom László akkori köztársasági elnököt a szlovák kormány az uniós jognak megfelelően akadályozta meg abban, hogy 2009. augusztus 21-én Révkomáromba utazzon a felvidéki magyarság államalapításra emlékező ünnepségére.
A döntés jól mutatja, hogy a napokban Nobel-díjjal kitüntetett Európai Unió saját elveit, hangoztatott értékeit sem tiszteli, az emberek szabad mozgására vonatkozó alapvető emberi jogot sem képes – még a szabad mozgás céljával létrejött schengeni övezeten belül sem – a kettős mérce alkalmazása nélkül érvényre juttatni.

A luxemburgi bíróság döntése, valamint az a tény, hogy az Európai Bizottság Szlovákia támogatása érdekében beavatkozott a magyar kormány által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárásba, egy újabb magyar külpolitikai kudarc. Az ügy negatív kimenetele korántsem meglepő, újfent a magyar diplomácia érdekérvényesítési képességének teljes hiányáról árulkodik, amit sajnos a szlovák-magyar kétoldalú kapcsolatokat terhelő korábbi ügyek kapcsán – lásd Malina Hedvig-ügy, a dunaszerdahelyi futballszurkolók elleni rendőri fellépés ügye, a Beneš-dekrétumok és a szlovák nyelvtörvény ügye – már megszokhattunk.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés