2026. 06. 11. csütörtök

Barnabás

1 EUR 355 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Jobbik nem minősítette a Safarov-ügyet
royal_magazin_PNG

A Jobbik nem minősítette a Safarov-ügyet

Szeptember 7-én az MTI – egy azerbajdzsáni hírportálra hivatkozva – arról számolt be, hogy az Interparlamentáris Unió (IPU) Magyar-Azerbajdzsáni, illetve Magyar-Török Baráti Tagozatainak elnökeiként látogatást tettünk Azerbajdzsán budapesti nagykövetségén.

Az MTI által hivatkozott – és így a magyar sajtóban is elterjedt – híradással ellentétben Ramil Safarov elnöki kegyelemben részesítését, illetve az azt megelőző jogi eljárást nem minősítettük. Az viszont megfelel a valóságnak, hogy tájékozódtunk az ügy hátteréről és részleteiről, valamint biztosítottuk támogatásunkról Azerbajdzsánnak azt a törekvését, hogy – a nemzetközi döntéseknek megfelelően – visszaszerezze szuverenitását az ország azon része felett, amelyet az örmény hadsereg tart megszállás alatt. Az 1992-es örmény támadás mintegy húszezernyi halálos áldozatát ez ugyan nem támasztja fel, de lehetővé tenné közel egymillió azerbajdzsáni menekült visszatérését otthonába, szülőföldjére.

Gyöngyösi Márton és Hegedűs Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselői

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés