2026. 09. 26. szombat

Jusztina

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Újjáalakult a Jobbik B-A-Z megyei frakciója
royal_magazin_PNG

Újjáalakult a Jobbik B-A-Z megyei frakciója

A Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöksége örömmel tájékoztatja a közvéleményt, hogy a B-A-Z megyei Közgyűlés csütörtöki ülését követően ismét hadrendbe áll a Jobbik megyei frakciója.
A napokban nagy többséggel megválasztott megyei elnökség egyik legfőbb ígérete a nemzetmentő küzdelemnek alárendelt békés, nyugodt építkezés volt azért, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye végre hatékony magyar érdekképviselethez jusson. Ennek egyik meghatározó állomása a Jobbik megyei szintű politikai képviseletének a helyreállítása volt. Az új elnökség, valamint a megyei önkormányzati képviselők munkájának köszönhetően a Jobbik B-A-Z megyei frakciója ismét teljes erőbedobással veheti fel a harcot azért, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénben is megvalósuljon a valódi rendszerváltás, s szeretett megyénk 2014-ben ne haláltusájának utolsó, hanem újjászületésének első óráját élhesse át.

A Jobbik újjáalakult megyei frakciójának vezetője a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is Miklós Árpád megyei alelnök, önkormányzati képviselő, helyettese pedig Hoczáné Frankó Anna önkormányzati képviselő.

Nemzetmentő küzdelmükhöz a Jobbik megyei tagsága nevében sok erőt és kitartást kívánunk!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés