„Minél nagyobb a magyar delegáció felkészültsége és szakmai ismerete, annál nagyobb a mozgástere.” Róna Péter közgazdász mondja ezt egy interjúban, arra az újságírói kérdésre, hogy szigorú-e az IMF, és mekkora velük szemben a mozgástere a kormánynak.
A neves közgazdásznak bizony igaza van, de olvasva ezt a mondatot, kicsit elszomorodtam. Az utóbbi években ugyanis lépten – nyomon azt tapasztalom, hogy éppen a szakmaiság veszik ki a mindennapokból, és hogy fabatkát sem adnak már a szakértelemért. Nem ez számít!
Átpolitizált világunkban csak az boldogul, aki valamelyik párt mellé leteszi a voksát. Persze tudom, hogy minden főnök olyan emberekkel szereti körülvenni magát, akit ismer, akivel egy iskolába járt, akivel egy kollégiumban lakott, akivel együtt volt katona, aki a rokona, aki segítette a kampányában, aki „nyalja a talpát”. Nincs is ez ellen senkinek kifogása, hiszen úgy látszik, mi emberek így lettünk teremtve! Az érzelmeink jobban befolyásolják a döntéseinket, mint az észérvek.
Az viszont a nagyobb baj, hogy ezt a „káderpolitikát” olyan mértékben alkalmazzák az állami, önkormányzati szférában, hogy az már láthatóan mérhetetlen károkat okoz ennek a kis országnak. A fene bánná, ha bedugnák ezeket a „csókosokat” olyan helyekre ahol nem tudnak kárt csinálni, – bár ezt is a mi adóforintjainkból fizetjük meg – de nem ez történik, hanem mindenképpen olyan pozícióhoz juttatják őket, amihez feltétlenül szakértelem kellene. Ebből persze az következik, hogy állnak az ügyek s látunk olyan szakterületeket, amelyben visszafordíthatatlan károkat okoznak ezek az emberek. Nem szeretném nevesíteni, de lásd. a kultúrát, a turizmust, a gazdaságot, az oktatást, a pénzügyeket, a városépítést, a projektek befejezését, az egészségügyet és azonnal sorolhatjuk a riasztóbbnál, riasztóbb konkrét példákat is.
Mennyire felháborodunk, amikor a szolgáltatásoknál, vagy az otthon végeztetett szakipari munkáknál ilyeneket tapasztalunk. Szidjuk a mestereket, a szakképzést, kiáltunk Mekk Mestert, kóklert, szaladunk a fogyasztóvédelemhez, a bíróságra, de többnyire mélyen hallgatunk és csodálkozunk, ha a”nagyhatalmú” hivatalokban nap, mint nap ilyenekkel találkozunk. Pedig nem csak a mester kóklersége érinti a pénztárcánkat… Ráadásul ezek az emberek a versenyszférában szokásos fizetésekért ácsingóznak, ahol ennél ezerszer kisebb ballépésekért is repül a dolgozó, itt pedig sohasem ” hullanak a fejek”.
Ez a „hozzánemértés” aztán iszonyatos pazarlást eredményez, ebben a nagy szegénységben /milyen disszonancia/, mert olyan értékek vesznek kárba, semmisülnek meg, sérülnek a szakmaiság hiánya okán, amelyek már nem hozhatóak vissza hiába jön a következő ciklus, hiába állítják glédába az új nomenklatúrát.
Emiatt a „váltógazdaság” miatt elfogynak a hozzáértő emberek, és láthatóan kis országunk is lassacskán.
Orosz B.Erika
