2024. 10. 27. vasárnap

Szabina
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Kétezer szelet kenyér a képviselőknek

Kétezer szelet kenyér a képviselőknek

Kérik, hogy otthonuk megmaradhasson a továbbiakban is
Civil szervezetek által ellátott fogyatékosok tiltakoznak az új civil törvény egyes elemei ellen december 8-án és 9-én. Az akció keretében minden ellátott egy-egy szelet kenyeret küld az Országgyűlésnek.

Az Otthon XVI. Alapítvány vezetője, Bisztricsány Andrea a tiltakozó akció egyik résztvevője a mindennapinak elmondta: a fő probléma, hogy a civil szervezetek intézményei a normatív támogatás harmadát, negyedét kapják meg az önkormányzati vagy az állami fenntartású intézményekhez képest. A normatív támogatás diszkrimináció, hiszen a civil szervezeteknek ugyanazt az állami feladatot, a fogyatékosok ellátását a támogatás harmadáért, negyedéért kell elvégezniük, mint az állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményeknek.

A fogyatékosokat ellátó otthon vezetője szerint a civil szektor eddigi kommunikációjának eredményeképp a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI) részéről egy 500 millió forintos költségvetési kiegészítést kaptak volna, azonban ezt a költségvetési módosító javaslatot visszavonta a kormány. A civil szervezetek álláspontja szerint ezt azért tették, mert a kormány úgy gondolja, hogy eddig is „túlélte” valahogy a civil szektor, és nem akarják elfogadni azt a tényt, hogy már nincs miből megoldani a forráshiányt, hiszen a tartalékok elfogytak. A normatív támogatás összegét 2005 óta nem emelték, a jelenlegi normatíva így a civil fenntartású intézmények költségvetésének 40-50 százalékát fedezi, jövőre pedig csődbe mehetnek a fogyatékosokat ellátó civil intézmények.

A tiltakozó akció lényege, hogy egyszerre egy napon minden ellátott felad egy szelet kenyeret borítékban az Országgyűlésnek, ez körülbelül kétezer szelet kenyeret jelenthet. „A kenyér szimbolizálja azt, hogy itt tartunk, a legalapvetőbb dolgot kérjük, a normális élethez való jogot, ami minden embernek, minden fogyatékos embernek jár” – fűzte hozzá az otthon vezetője, hangsúlyozva: ezt a fajta tiltakozást azért választották, mert a fogyatékosok nem tudnak kimenni a parlament elé élő láncot alkotni.

A kenyér mellé levélben üzennek majd az ellátottak és az őket gondozó civil szervezetek, amelyben kérik, hogy otthonuk megmaradhasson a továbbiakban is. A levélben feladott kenyerek várhatóan egyszerre érkeznek meg a parlamentbe december 8-án, illetve 9-én.
forrás:mindennapi.hu

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp