2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Ismét együtt, a legjelentősebb megyei székhelyű vállalkozások

Ismét együtt, a legjelentősebb megyei székhelyű vállalkozások

Jóllehet kezdetben csak az Észak- Magyarország kis mellékleteként jelent meg a TOP 100 kiadvány (először 12 éve), időközben azonban impozáns kiadvánnyá nőtte ki magát. Az idei pedig a hatodik alkalom volt, hogy a Palotaszállóban vendégül is láthattuk a három szempont alapján az első 100- ba tartozó, legjelentősebbnek ítélt megyénkbeli cégek, vállalkozások képviselőit, s elismerésünk, tiszteletünk jeléül személyesen adhattuk át nekik a TOP 100 magazint.

A csütörtöki díjkiosztó ünnepségen a három kategória első helyezettjei ugyanazok voltak, akik eddig minden évben: a TVK, BorsodChem és a Jabil. Örömünkre szolgál, hogy a TOP 100 között újak is tűntek fel, annál inkább sajnáljuk viszont, hogy olyanok is körünkben voltak, akikről már most tudjuk: utoljára mérettek meg, hiszen év végén kénytelenek lehúzni a rolót.

A vendégeket Kiss Lászlót, az Észak-Magyarország főszerkesztőjét követően Demeter Ervin, a megyei kormányhivatal vezetője köszöntötte. A díjátadás előtt dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, dr. Olasz András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adóigazgatóságának igazgatója, Bihall Tamás, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, valamint dr. Kopátsy Sándor közgazdász tartottak előadást.

Forrás: boon
Fotó:OL

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp