2026. 05. 3. vasárnap

Tímea, Irma

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Orvosszakértői feladat lesz annak eldöntése, hogy erőszakos számítógépes játék rabja volt-e a késelő diák
kekfeny

Orvosszakértői feladat lesz annak eldöntése, hogy erőszakos számítógépes játék rabja volt-e a késelő diák

„Teljesen úgy éreztem mintha játékban lennék”
Tegnap délután a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette a Tiszaújvárosban délelőtt történt iskolai késelés elkövetőjét. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezi a fiatalkorú gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint november 16-án délelőtt egy tiszaújvárosi középiskola első emeleti mosdóhelységében egy fiú megszúrta két társát. Az előzetes helyszíni orvosi adatok szerint az egyik 14 éves fiú könnyebben sérült, míg társát egy 13 éves fiút súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba.

Az elvégzett helyszíni szemle, adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekménynek valójában csak egy sértettje van. Az ügy vizsgálatának kezdeti stádiumában még könyebb kézsérülésekkel szereplő 14 éves fiú ugyanis később ellentmondásba keveredett, majd végül gyanúsítotti kihallgatása során részletes, beismerő vallomás tett. A bűncselekmény elkövetési eszközét a hatóság megtalálta és lefoglalta.

Az ügy gyanúsítottja vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésére őt egy „Counter Strike” elnevezésű számítógépes játék inspirálta, amelyet mintegy másfél éve játszik rendszeresen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés kísérlete miatt folytatott eljárásban a jó családi körülmények között elő, helyi fiatalkorú fiút gyanúsítottként hallgatta ki, majd bűnügyi őrizetbe vételéről határozott.

A rendőrség – a cselekmény tárgyi súlyára és a bűnismétlés veszélyére tekintettel – kezdeményezi a fiatalkorú gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés