2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » LMP: A Fidesz Őszödre tart. Egymásnak is hazudnak a kormánytagok!
royal_magazin_PNG

LMP: A Fidesz Őszödre tart. Egymásnak is hazudnak a kormánytagok!

A kormány a napokban elfogadta a köznevelési törvény tervezetét, amelynek hatásaival kapcsolatban tudatosan félrevezették az érdekelt szervezeteket, tanárokat, szülőket, diákokat. Mára minden morális gát felszakadt: a kormány tagjai egymást is becsapják, megalázzák. Mint kiderült, még Hoffmann Rózsának sem küldték meg azt a hatástanulmányt, amelyből egyértelmű, hogy a közoktatás „átalakítása” porhintés; nem más, mint az Orbán-kormány brutális megszorító csomagjainak egyike.
Létezik a törvénynek egy nem nyilvános, a nemzetgazdasági tárca által készített melléklete, vagy hatástanulmánya, amelyben 73 milliárdos megtakarítással, sok száz iskola bezárásával és – a gyereklétszám fogyását nem is számolva – több mint, kilencezer tanár elbocsátásával számolnak. Ennek a 40 oldalas anyagnak a létét mindeddig senki nem cáfolta. Hoffmann Rózsa is csak annyit mondott, hogy ő nem tudott róla. Négy napja várunk, de az NGM azóta sem cáfolta a hírt.

A kormány tehát hazudott. Nem kicsit, nagyon.

Hazudott arról, hogy nem lesznek iskolabezárások, miközben a dokumentum szerint 633 feladat-ellátási hely szűnik meg. Hazudott arról, hogy nem lesznek elbocsátások, miközben a felső tagozatok összevonásával, a szakképzés átalakításával, a tankötelezettség leszállításával sok ezer pedagógus álláshelye szűnik meg. Hazudott arról is, hogy a tankötelezettség leszállításának célja a továbbtanulni nem akaró fiatalok munkába állásának segítése. Ennek kapcsán maga a dokumentum is létező veszélyként írja le, hogy megemelkedhet a képzettség és szakmai tudás nélküli, az oktatási rendszerből az eddiginél korábban kikerülő fiatalok aránya; tehát növekedhet a fiatalkori munkanélküliség.

A gazdasági tárca titkos számításai és negatív forgatókönyvei egybeesnek a szülők, a pedagógusok, az oktatáskutatók és a szakszervezetek által már jelzett veszélyekkel. Nem csodálkozunk, hogy mindezt titkolták, és azon sem, hogy a Fidesz hazudik, de hogy egymást is becsapják és megalázzák a kormánytagok, az új. Mennyire lehet bízni, egy olyan kormányzatban, amely céljai érdekében, nemcsak a lakosságot vezeti meg, de a saját államtitkárát is átveri? Válaszok továbbra sincsenek, csak az egzisztenciális félelemkeltés marad. A köznevelési törvény egésze így már nem csak szakmailag káros, hanem erkölcsileg is elfogadhatatlan.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés