2026. 09. 21. hétfő

Máté, Mirella

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Matolcsy törvény sértett
royal_magazin_PNG

Matolcsy törvény sértett

Matolcsy törvény sértett – Kiegészítő ÁSZ-vizsgálatot kér az LMP

Futóhomokra épült az Orbán-kormány költségvetése – ez derül ki az Állami Számvevőszék jövő évi költségvetés tervezetről szóló elemzéséből. Az LMP arra kéri a számvevőszék vezetését, készítsenek kiegészítő jelentést a vizsgálat után benyújtott költségvetési- és adótörvényekről, valamint a kormánypárti módosító indítványokról is.


A Költségvetési Tanács tulajdonképpeni beszántása után egyedül a számvevők jelentése tartalmaz érdemi hivatalos értékelést a költségvetési törvényjavaslatról. Miközben a megcsonkított Költségvetési Tanács csak egy három oldalas szubjektív véleményt közölt a tervezetről, addig az ÁSZ 139 oldalas elemzése érdemi szakmai információkat közöl. Ezekből kiderül, hogy – ahogy korábban arra az LMP is felhívta a figyelmet – Matolcsy György tárcája törvénysértést követett el, amikor augusztus 31-ig egy olyan néhány oldalas dokumentumot terjesztett költségvetési törvénytervezet gyanánt a kormány elé, amely az ÁSZ szerint „sem szerkezetileg, sem tartalmilag” nem volt annak tekinthető.

A számvevők azt is egyértelművé tették, hogy számos időzített bomba található Matolcsy költségvetésében. Így nem kalkulálnak az MNB 95 milliárdos veszteségének megtérítésével, és nem ítélhető meg vagy kifejezetten irreális a betervezett adóbevételek jelentős részének befolyása. Tekintettel arra, hogy a kiemelten kockázatos tételek között olyan nagy bevételi források szerepelnek, mint az szja vagy a társasági adó, az idei folyamatok folytatásaként már jövő év elején megbukhat a 2012-es költségvetés. Ez pedig felveti annak kérdését is, hogy munkatársai lesújtó véleménye ellenére a Költségvetési Tanács tagjaként Domokos László ÁSZ-elnök miért szavazta meg a kormány előterjesztését.

A jelentés alapján az is világos, hogy a kormány parlamenti ellenőrzése érdekében elengedhetetlen a Költségvetési Tanács Titkárságának helyreállítása. Ennek megvalósítására az LMP módosító javaslatot nyújt be a költségvetési törvényhez. Bár az ÁSZ véleményével és a hatályos törvényekkel ellentétben Orbán Viktor szerint nincs szükség hatástanulmányokra a kormányzáshoz, az LMP szerint ezek hiányában biztosra vehető, hogy a súlyos szakmai hibáktól hemzsegő törvénytervezet a gyakorlatban is megvalósíthatatlan lesz. Annak érdekében, hogy a vizsgálat lejárta után beterjesztett tényleges költségvetési törvénytervezetről is világos képet kaphasson az Országgyűlés, az LMP felkéri az ÁSZ vezetését, hogy készítsen kiegészítő jelentést a benyújtott költségvetési- és adótörvényekről, valamint a kormánypárti módosító indítványokról is. Csak így veheti át az ÁSZ a beszántott eredeti Költségvetési Tanács szerepét.

Vágó Gábor

országgyűlési képviselő,

a Számvevőszéki és költségvetési bizottság tagja

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés