2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Orbán sürgősen fogadja el Hoffmann Rózsa lemondását!
9639-osztolykan-agnes

Orbán sürgősen fogadja el Hoffmann Rózsa lemondását!

Hoffmann Rózsa részéről logikus lépés volt, hogy felajánlotta lemondását. Amit tett, azzal ártott. Amit elmulasztott, azzal is. Mégis jól jellemzi az új pártállamot, hogy lépésének oka nem az általa fémjelzett oktatáspolitika kudarca, hanem a Fidesz etikai bizottságának döntése. Az LMP szerint Orbán Viktornak sürgősen el kellene fogadnia az oktatási államtitkár lemondását.
Milyen legyen Hoffmann Rózsa utódja?

Az LMP reméli, hogy – Hoffmann Rózsával szemben – utódja

·         nem azt nevezi majd törvényelőkészítésnek és konzultációnak, amikor
meg nem nevezett szakértőivel titokban beszélget,

·         nem a gazdagoknak nyújtott adókedvezményekért, hanem a pedagógusok
béremeléséért fog harcolni,

·         képes a Pénzügyminisztériummal megértetni, hogy a kormánynak
nemcsak morális kötelessége, de foglalkoztatáspolitikai szempontból érdeke
is, hogy az oktatásügynek ne kevesebb, hanem több jusson,

·         nem sértegeti azzal a becsapott, megalázott tüntető pedagógusokat,
hogy sokezres demonstrációjukat „kiránduláshoz” hasonlítja, mondván: nem is
tudják, miért tüntetnek,

·         a tanári tekintélyt nem törvényekkel erőszakolja ki, hanem a
pedagógus-pálya presztízsének növelésével éri el,

·         nem tartja bizonytalanságban a Biztos Kezdethez vagy a Szécsényi
Gyerekesély Programhoz hasonló kezdeményezéseket,

·         nem csak beszél az óvoda fontosságáról, hanem minden 3 éves gyerek
számára elérhetővé is teszi azt,

·         nem fog teljes kihasználtsággal működő iskolák törvénytelen
bezárásához asszisztálni,

·         nem a kádár-kori elitiskolák mintájára akarja megújítani a magyar
közoktatás egészét,

·         nem szűkíti az iskolai demokrácia lehetőségeit, hanem támogatja a
diákönkormányzatok, iskolai közösségek önszerveződését, s nem hanyagolja el
a környezeti nevelést sem,

·         nem lehetetleníti el az alapítványi iskolákat,

·         nem kényszeríti arra anyagi ösztönzőkkel az önkormányzatokat, hogy
iskolájukat a szülők akarata ellenére is egyházi fenntartásba adják,

·         nem elkülöníteni igyekszik a „problémás” tanulókat és a romákat,
hanem együttneveléssel és egyéni fejlesztéssel segíteni,

·         nem akar a tankötelezettséget leszállítva megszabadulni a
nehézségekkel küszködő szakiskolásoktól, középiskolásoktól, hanem biztosítja
részükre a mentorálást,

·         nem azt nevezi a szakképzés reformjának, hogy „duális képzés”
címen három évre ingyenes munkaerőt biztosítanak a nagyvállalatoknak,

·         intézkedéseit nem vélelmekre és félelmekre, hanem tényekre és a
már létező jó gyakorlatokra alapozza,

·         nem akarja az egyetemi-főiskolai férőhelyek szűkítésével elzárni a
diplomával nem rendelkező szülők gyerekei elől a felsőoktatást, elvenni
tőlük a társadalmi felemelkedés esélyét.

Osztolykán Ágnes
országgyűlési képviselő, az Oktatási, tudományos és kutatási bizottság alelnöke

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés