2026. 09. 27. vasárnap

Adalbert

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Fidesz megelőzhette volna a kolontári katasztrófát
royal_magazin_PNG

A Fidesz megelőzhette volna a kolontári katasztrófát

A Jobbik felháborítónak tartja Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő és polgármester beismerését. Az álláshalmozó politikus – aki a kolontári katasztrófát megelőzően mintegy fél évig a Fidesz elszámoltatási kormánybiztosa volt – ugyanis kijelentette, hogy már 2000-ben tudomással rendelkezett a MAL Zrt. érvénytelen ajánlat alapján történt eladásáról, amit az akkori Orbán-kormány tudomására is hozott, ám mindez a mai napig következmények nélkül maradt.

Papcsák személye és ez az eset kiválóan illusztrálja a Fidesz elszámoltatási politikáját, hiszen akár az előző, akár a mostani Orbán-kormány idején lett volna rá lehetőség, hogy az alumíniumipari privatizációs szerződéseket érvénytelenítse, hiszen 2000-ben még a büntetőjogi felelősség is fennállt, ami azóta elévült.

A Jobbik érthetetlennek tartja, hogy a kolontári katasztrófát megelőző hónapokban Papcsák kormánybiztosként nem tett semmit ebben az ügyben sem.

Mindezek után joggal merül fel, hogy az elszámoltatás komolyan vételével megelőzhető lett volna a 10 emberéletet követelő vörösiszap-tragédia.
A Jobbik kormányra kerülése esetén szigorúan végre fogja hajtani az elszámoltatást úgy ebben, mint az összes gyanús privatizációs szerződés ügyében.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés