A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke, Csilla von Boeselager születésének 70. évfordulójára szobrot állított Miskolcon, az Észak-Magyarországi Régió. A szobor Melocco Miklós korábbi bronz alkotásának másolata, melyet Csák Attila pátyi szobrász készített el carrarai márványból.
Ennyi lenne a hír, de engedtessék meg nekem egy személyes élmény, amelyet bizonyára sokan elmesélhetnénk az országban. A nyolcvanas évek végén készítettem interjút Csilla asszonnyal Miskolcon, még a Szeretetszolgálat régi épületében.Akkor már tolószékben ült, de hite, jókedve töretlen volt. Rá jó két évre egy kedves barátunk sérült gyermekének nagy szüksége volt segítségre.Felhívtam telefonon, nem kellett magyarázkodnom, emlékezett rám, és természetesen segített.Emlékezett rám, annak ellenére, hogy naponta százak és százak keresték, kérték a segítségét. Mesélem ezt a szobor ünnepélyes átadásán Ildikónak, Csilla asszony lányának, – Ildikó freifrau von Ketteler-Boeselager – aki kiválóan beszél magyarul, – sőt ahogy hallom pici szőke lánya is, aki szintén itt volt Miskolcon – a következőt meséli:- Lehettem olyan 19 éves, amikor eljöttem Édesanyámmal Magyarországra. Addig nem is igazán értettem, hogy mit miért csinál, de akkor rájöttem, hogy mi is az a feladat ami kitölti az életét. Az lepett meg a legjobban, hogy kis településeken élő emberekkel milyen közvetlen, hogy mennyire szeretik, hogy mindenkire emlékszik akivel korábban találkozott, fantasztikus memóriája volt.
Nevét viseli az ország első ápolási otthona, a miskolci önkormányzat posztumusz díszpolgári címet adományozott neki, Pátyon pedig utcát neveztek el róla, s most már a 15 éve épült otthon, szép parkjában áll örök mementóként mellszobra.
Köszönjük Csillának!
A szobor avatási ünnepségén, amelyen Szekeres Gábor, Régió titkár köszöntötte a meghívott vendégeket, Csiba Gábor, a miskolci csoport vezetője azt mondta, a szobor méltó emlékmű, de Csilla von Boeselager igazi emléke az emberek szívében él. Hasonló gondolatot fogalmazott meg Páty polgármestere, és a Münchenből érkezett Wolfgang Wagner, a német máltai segélyszolgálat magyarországi referense amikor arról beszélt: akire emlékezünk, közöttünk él, csak az hal meg igazán, akit elfelejtünk, de a keresztény hit reményében, majd újra látjuk Őt. Ildikó pedig arról beszélt, hogy Édesanyja igazi lokomotív volt, és örökül hagyta rájuk az emberek iránti szeretetet, és azt, hogy mindig van valamink, amit egy másik embernek adhatunk.
A diákok ének műsora és Wass Albert: Üzenet haza, című versének meghallgatása után az ünnepséget, Kozma Atya zárta beszédével:
„A máltai kereszt hétszáz éven át nagy értéket hordozott Magyarországon, de a második világháború után eltűnt, eltüntették. Csilla volt az, aki a nyolcvanas években visszahozta. Olyan évtizedek után jelent meg újra ez a kereszt, amikor a hatalmon lévők azt akarták elhitetni az emberekkel, hogy nincs szükség a másik ember segítségére, mert megvalósult a gondoskodó állam. Csakhogy az állam nem tud gondoskodni rólunk, nekünk elsősorban egymásra van szükségünk. Csilla a segítségnyújtás keresztény formáit hozta el a nyolcvanas évek második felében, ami nagy adomány volt. Hatalmas életerő volt benne, pedig amikor a szolgálatát kezdte, már halálos beteg volt. Mégis óriási erő munkált benne az emberek megajándékozására. Ezt az örökséget hagyta ránk Csilla asszony. Az általa képviselt szellemiséget kifejezésre juttatta már az elsőként Németországban alapított máltai szervezet neve is, amely a német máltai segélyszervezettel ellentétben a Szeretetszolgálat kifejezést használta.”
Majd ezekkel a gondolatokkal fejezte be: „Kevés időt kapott. Vagy sokat? Én azt mondanám: eleget. Mindannyian elég időt kapunk, ezt használjuk fel. Jóra használjuk, el ne tékozoljuk az Isten ajándékaként kapott időt. Csilla úgy tudta kitölteni az idejét, hogy az ma is mindannyiunk számára példa. Isten ajándéka volt!”
Orosz B.Erika
