2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Szabad sajtó szabad ország
royal_magazin_PNG

Szabad sajtó szabad ország

A márciusi ifjak egyik legnagyobb vívmányáért, a sajtószabadságért sajnos
ismét küzdenünk kell, március 15-én, a szabad sajtó napján.

A Fidesz túlzott hatalmi törtetésére nem hatottak az ellenzék, a szakma, a civilek, és a
nemzetközi sajtó érvei. A kormány az EU felszólítására is csupán a törvény
kozmetikázására volt hajlandó, amit az Európai Parlament nem tartott
megfelelőnek. Orbán Viktor, az EU soros elnökségét ellátó ország
vezetőjeként keddi ünnepi beszédében visszautasította a médiatörvényt
elítélő határozatot. mondván, hogy nem hagyja, hogy Brüsszelből diktáljanak.

A Fidesz központosított hatalom erejével ellenőrzi, és túlzott büntetéssel
fenyegeti azokat, akik szabadon le merik írni a véleményüket. Ezzel annyi év
után ismét eljött az öncenzúra, a sorok közt olvasás időszaka. Az internetes
sajtótermékek, blogok regisztrációja és ellenőrzése eddig csak
tekintélyuralmi rezsimek sajátja volt. A helyi kiskirályok, Döbrögik rövid
pórázon tartják a helyi nyilvánosságot biztosító médiát. A parlamenti
tudósítók munkájának megnehezítése rámutat arra is, hogy a Fidesz fél az
emberek szemébe nézni.

Szalai Annamária képeslapküldésre kérte az embereket. Arra kérjük az
állampolgárokat, hogy a Lehet Más a Politika facebook oldalán osszák meg
azokat a képeslapokat, amiket Szalai Annamáriának küldenének.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés