Az enyém egyébként is, mert cukorbeteg vagyok, de azoknak a háziasszonyoknak is, akik meglátták az egy kilós cukor árát, ami bizony egyes boltokban 329 forint volt szombaton.
Nem csodálkozunk, hiszen két évvel ezelőtt bezárták az utolsó előtti cukorgyárat hazánkban, s a korábbi fél tucat helyett, ma egyedül a kaposvári üzem működik. Ráadásul az uniós „cukorreform” kvótákat ír elő a tagországok számára, nálunk évente több mint 300 ezer tonna cukor fogy, s ebből a kvóta alapján 105 ezer tonnát gyárthatunk, így 200 ezer tonna erejéig behozatalra szorulunk.
Az elmúlt évtized közepén még 40 ezer hektáron termesztettek itthon a gazdák cukorrépát. Ez a vetésterület mára 14-15 ezer hektárra csökkent. Még emlékszem, amikor a nagy múltú szerencsi cukorgyár bezárása előtt, hogyan alkudoztak a termelők képviselői a támogatásért, az árért, majd hogyan döntöttek nagyon gyorsan a termesztés megszüntetése mellett. A cukorgyár igazgatója akkor is elmondta, hogy a tulajdonos olyan olcsón szerzi be a cukorrépát külföldről, hogy nem ad magasabb árat, csak mert nálunk a termelők többet szeretnének kapni. Ennek a hátterében persze nem csupán az ár volt, hanem egyeseknek, az egyszeri támogatás zsebretétele, a répatermelés felhagyásáért. Érdekes, hogy az egyetlen működő cukorgyárunk tulajdonosának hazájában 120 forinttal olcsóbb a cukor mint nálunk. Meg is indult a határon átnyúló maszek „cukorturizmus”.
No, mi meg most vehetjük 300 forint fölött a cukrot. Persze ehhez tartozik, hogy korábban számíthattunk a balkánon termelt „fehér arany”-ra is, hiszen abban a térségben évi 300 ezer tonnát is gyártottak. Ám a szerbek, horvátok inkább olcsóbb nádcukrot vásárolnak a nagy termelő országoktól, és a répacukrukat jó áron értékesítik az uniós piacokon. Ők nem szüntették meg a termelést. Igaz ott a termesztőknek nem ajánlottak fel egyszeri jó kis pénzt a termelés felhagyásáért, mint nálunk. Így járunk majd a szőlőtőkék kivágásával is. Most bevállaljuk a 100 ezer tőkét, amit elvárnak tőlünk, azután meg majd isszuk a drága külföldi borokat. Mert ha nekünk nem lesz, akkor majd az sem lesz ilyen olcsó, mint most. A piachódításnak ez az alapja, de mi ennek mindig bedőlünk, s így van már drága sertéshús, drága marhahús, drága csirkehús, drága alma, drága körte, drága liszt stb. stb. és elszegényedett termelők, tönkrement mezőgazdaság.
Vissza a cukorra! Mindehhez a helyzethez hozzájárul, hogy a világkereskedelemben mára cukorhiány van. Éppen ma hallottam a rádióban, hogy az egyik legnagyobb termelő, Brazília, az észak-afrikai politikai válság miatti olajhiánytól tartva, alig exportál nádcukrot, abból inkább bioetanolt gyárt, azért, hogy a városi közösségi közlekedést biztosítani tudja, sőt a vonatjegyek árát is csökkentette, hogy azzal utazzanak az emberek. Ausztráliában közel 2 millió hektáron pusztult el cukornád ültetvény az esőzések, az árvizek, a tüzek miatt. A világkereskedelemben kialakult cukorhiány másik oka Kína és India gazdasági növekedése, mert ott az életszínvonal emelkedés, együtt jár a cukorfogyasztás növekedésével.
Azt mondják a szakemberek, hogy az ár itt nem áll meg. Az a baj, hogy sajnos ezzel együtt jár az, hogy minden olyan élelmiszer, amibe cukor kell,- sütemények, konzervek, lekvárok, csokoládék – annak az ára is az egekbe emelkedik.
Nem csoda, hogy felment a cukrunk, pedig jobb, ha vigyázunk, mert ha a gyógyszerkasszától elvonnak 100 milliót,- a beharangozott hírek szerint – akkor majd a gyógyszert sem tudjuk megfizetni ami levinné a cukorszintünket. Persze kevesebb ember, kevesebb cukrot fogyaszt…
Lehet, hogy kicsit keserűre sikeredett ez a jegyzet, de aki tudja, édesítse meg egy kis cukorral…
Orosz B.Erika
