2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » MKP-Jobbik találkozó Pozsonyban
royal_magazin_PNG

MKP-Jobbik találkozó Pozsonyban

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerdán a párt pozsonyi székházában fogadta Szávay Istvánt, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnökét, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagját. Szávay István a magyarországi aktuálpolitikai kérdések mellett a kettős állampolgárság és a szavazati jog kapcsán fejtette ki pártja álláspontját. Leszögezte, hogy a Jobbik továbbra is kitart eredeti elképzelése mellett, miszerint a szavazati jog a külhoni magyar állampolgárokat is megilleti, ebből kifolyólag a tervezett 198 fős országgyűlés létszámának 26 fővel emelését tartaná méltányosnak. A Jobbik országgyűlési képviselője emellett örömét fejezte ki, hogy a szlovákiai önkormányzati választásokon az MKP meg tudta erősíteni pozícióját, ahogy fogalmazott: csak az önálló magyar érdekképviseletet a járható út.

Berényi József elmondta, az elmúlt fél év során az MKP szervezettségében megszilárdult, tagjainak száma pedig mára ismét eléri a Bugár Béláék távozását megelőző létszámot. A pártelnök a magyar iskolaválasztás mellett a tavaszi népszámlálás fontosságát emelte ki, amely újabb tíz évre meg fogja határozni a felvidéki magyar kisebbség érdekérvényesítésének lehetőségeit. A magyarországi alkotmányozással kapcsolatban kifejtette, hogy az MKP szerencsésnek tartaná a „nemzet” és a „politikai nemzet” fogalmának világos meghatározását. Mint elmondta, az előzőbe minden magát magyarnak valló személy beletartozik, míg az utóbbin a magyar állampolgárok közösségét értik.

Szávay István elmondta, a találkozó annak a háromnapos felvidéki körútnak egyik állomása, amelynek célja, hogy a politikai és civil szervezetek vezetőitől, valamint a média munkatársaitól pontos és hiteles információkat kapjon az ottani magyar közösség helyzetéről és aktuális problémáiról. A másfél órás megbeszélést követően a két politikus a rendszeres kapcsolattartásban állapodott meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés