2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Az LMP törvényt módosítana a közbeszerzések átláthatóságáért
royal_magazin_PNG

Az LMP törvényt módosítana a közbeszerzések átláthatóságáért

Törvénymódosító javaslattal tenné átláthatóbbá a közbeszerzéseket az LMP. A párt frakcióvezetője, Schiffer András által ma benyújtott javaslat célja, hogy azok az adatok is nyilvánosak legyenek, amelyek a költségvetésből finanszírozott megbízásokat teljesítő alvállalkozóknál keletkeznek. Az adatvédelmi biztos korábban jelezte: sérti az állami feladatok ellátásának átláthatóságához fűződő közérdeket, hogy közbeszerzések esetén a nyilvánosság köréből kivonhatók az állammal kötött szerződés alapján végzett tevékenység részletei. Az LMP szerint a fővállalkozó által bevont további gazdasági szereplők ugyanúgy a közcélú és közfinanszírozott feladat teljesítésén dolgoznak, mint a fővállalkozó, így az általuk kezelt adatok nyilvánossága is ugyanolyan fontos.  

Az LMP frakcióvezetője a Polgári Törvénykönyvet is érintő módosításában azt javasolja, hogy a közpénzek felhasználására kötött különféle közreműködői-, alvállalkozói szerződéseket ne lehessen üzleti titok mögé bújtatni. Javasolja azt is: a honlapon kötelezően közzétett adatokat öt év után ne távolítsák el, hogy azok bármikor elérhetőek legyenek. Az ökopárt felhívja a figyelmet arra, hogy a kormányzatnak még mindig nincs koncepciója arra, miként növelhetné az állam átláthatóságát, nincsen átfogó antikorrupciós stratégiája. Ezt a hiányt az elszámoltatással fenyegetés aligha csökkenti.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés